Megállapodott a Szerbiába irányuló orosz gázszállítások folyamatosságáról, valamint egyeztetett az ukrajnai helyzetről és a Koszovó körüli fejleményekről Vlagyimir Putyin orosz és Aleksandar Vucic szerb elnök – közölte a két vezető vasárnapi telefonos eszmecseréjéről a Kreml.
A moszkvai tájékoztatás szerint folytatódott a véleménycsere számos nemzetközi témáról, köztük az ukrajnai helyzetről és a Koszovó körüli fejleményekről.
Nagyon kedvező áron tud a következő három évben Szerbia gázt vásárolni Oroszországtól – jelentette ki Aleksandar Vucic, aki hozzátette, egyelőre nem közölheti, hogy milyen áron vásárol majd gázt Szerbia, erről a szerbiai Srbijagasnak és az orosz Gazpromnak kell egyeztetnie.
Emellett részletesen megvitatták a kétoldalú kapcsolatok aktuális napirendjén szereplő kérdéseket, beleértve a kölcsönösen előnyös kereskedelmi és gazdasági együttműködés bővítését célzó lépéseket.
A közlemény szerint megállapodás született egyebek között arról, hogy Oroszország továbbra is folyamatosan szállít földgázt Szerbiába.
A gázellátásról szóló, hatályban lévő tízéves megállapodás Szerbia és Oroszország között a hónap végén lejár. Az új szerződés a szerb elnök bejelentése szerint három évre szól.
Aleksandar Vucic azt is közölte, hogy a szerbiai gáztározók bővítéséről is egyeztetett az orosz elnökkel. Az udvarnoki gáztározó többségi tulajdonosa a Gazprom. „Amennyiben mindent a megbeszéltek szerint tudunk megvalósítani, biztosítva leszünk télre” – magyarázta a szerb államfő.A két elnök tavaly novemberben Szocsiban állapodott meg arról, hogy egyelőre nem változik a Szerbiának szállítandó gáz ára, a beszállított mennyiséget viszont a megnövekedett szükségletek miatt növelik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!