Több magyar vendégmunkás is dolgozik abban a Bécs határában lévő deutsch-wagranmi McDonald’s gyorsétteremben, amelybe zárás után, hétfő éjszaka fél egykor a hátsó ajtón keresztül rablók hatoltak be. A személyzetet pisztollyal, Rambo-késsel és baseball ütővel kényszerítették a napi bevétel átadására. Hogy követelésüket nyomatékosítsák, két férfi alkalmazottat bántalmazták is. Az ütések következtében a kecskeméti származású magyar házmester súlyosan megsérült. Az ő feladata a zárástól a reggeli nyitásig az épületet felügyelni.
A két fiatal, álarcos rabló – akik a fegyvert nem használták – a napi bevétellel, 15 ezer euróval menekültek el. Bár az egységet több kamerával is figyelik, az álarcok miatt nem lesz könnyű dolga a több autóval a helyszínre érkezett osztrák rendőröknek a tettesek felderítésében.
- Csak a véletlennek köszönhetem, hogy azon az éjszakán nem voltam szolgálatban. Bizonyára nagyon megrémültem volna. Tudomásom szerint a rablók elég nagy helyismerettel rendelkeztek. Eddig nemigen gondoltunk arra, hogy rablókkal kell szembe néznünk, veszélybe kerülhet az életünk is, de a jövőben velem együtt bizonyára mindenkiben ott lesz a félsz – mondta a történtek után egy, hét magyar kollégájával együtt az egységben dolgozó szombathelyi nő.