Rablás, láncfűrészes fenyegetés, sokkolóval kiütött diák Vasban

Néhány ember kifordult magából Vas megyében az elmúlt napokban. Ebből készítettünk egy összeállítást.

Szombathelyen egy fiatalember állított meg egy középkorú férfit és cigarettát kért tőle. Nem kapott. A rabló ekkor elővett egy botot és leütötte vele az áldozatát, majd annak pénzét és cigarettáját magához véve elmenekült. A rendőrök azonban hamarosan elkapták.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Úgy tudjuk, a rablót rendkívül megviselte, amikor a bíró elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatását. Ezt méltánytalannak érezte és magából kikelve sikongatott, mire a bíró elvezettette. Jelenleg előzetes letartóztatásban készülhet a következő nagyjelenetre.

Láncfűrésszel nyomatékosította a kérését

Táplánszentkereszten valamilyen lakhatási kérdésben alakult ki vita a felek között, mire egyikük – cseppet sem szomjasan – egy „berántott” láncfűrésszel kívánta nyomatékosítani a véleményét. A rendőrök – megelőzendő a vérontást – kiszáguldottak a tetthelyre és őrizetbe vették a „favágót”. A férfi információink szerint azonos azzal a férfival, akit később őrjöngve szállítottak be a Sürgősségi Osztályra, miután fejjel nekirohant a falnak. Az illető még megbilincselve is szerette volna tesztelni a koponyája szakítószilárdságát, amíg a nyugtató hatása felül nem múlta az alkoholét.

Elektrosokk az iskolában

Sokkolóval ütötte ki társát egy szombathelyi diák az egyik szakmunkásképzőben. Úgy tudjuk, a fiatal csak ijesztgetni akart, de vagy a „tréfa” áldozata tett meggondolatlan lépést támadója felé, vagy a sokkolós diák keze volt hosszabb a tervezettnél, mindenesetre az elektrosokk megtette a hatását, a diák összecsuklott, a rendőrség pedig kiszállt helyszínelni.

(Érdekesség, hogy a 175/2003. Kormányrendelet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről a sokkolókat úgy definiálja, hogy azok kis áramerősség mellett legfeljebb 10.000 Volt elektromos feszültség előállítása és közvetítése útján védekezésre képtelen állapot előidézésére alkalmasak. Ezzel szemben a hazánkban is beszerezhető eszközök jellemzően 100.000 – 500.000 Voltosak.)

Pofon a munkaterületen Munkást ütött meg egy sofőr Szombathelyen 2016. April 28. 17:33

A bot, láncfűrész és sokkoló után egy Audi vezetője inkább a „természetes” megoldást választotta és némi szóváltás után ököllel vitt be egy letaglózó ütést a vízmű egyik dolgozójának, a szombathelyi Maros utcában. A tettlegesség előzménye az volt, hogy a gépkocsi nem fért el a munkagép és a munkagödör között. A rendőrség garázdaság és könnyű testi sértés miatt keresi a sofőrt Munkást ütött meg egy sofőr Szombathelyen 2016. April 28. 17:33 .

A rendőrség közleménye a rablásról

Egy 27 éves horvátzsidányi férfi 2016. április 26-án 10 óra 45 perc körül az egyik szombathelyi parkolóban bántalmazott egy 62 éves kenyeri lakost, majd elvette a pénztárcáját. A sértett a bántalmazást követően nyomban a 27 éves férfi után eredt, azonban annak mégis sikerült a helyszínről elmenekülnie. A gyanúsított csuklóján másfél órán belül kattant a bilincs, elfogását követően a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

Az ügyben a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – a férfi őrizetbe vétele mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló