Rabosították a badacsonytomaji városháza tucatnyi dolgozóját

A családos, idősebb korosztályhoz tartozó asszonyokat hallgattak ki a hatóságok.

A 24.hu információi szerint a NAV február elején gyanúsítotti kihallgatásra hívta be a badacsonytomaji önkormányzat dolgozóinak nagy részét. Az adónyomozók tucatnyi városházi alkalmazottat idéztek be a veszprémi központba, akiket rögtön rabosítottak is.

A beidézett dolgozók többsége olyan, idősebb korosztályhoz tartozó, helybeli családos asszony volt, akiknek eddig nem volt dolguk a hatóságokkal, ezért a bűnügyi nyilvántartásba vételük nagy visszhangot váltott ki a településen.

Hartai Béla, Badacsonytomaj korábbi alpolgármestere megerősítette az értesülést, és közölte, hogy az alkalmazottakat a tóparti sétányon álló műemléképület, a Tátika felújítására elnyert uniós támogatás szabálytalan felhasználása miatt indult vizsgálat keretében hallgatták ki. Hartai szerint az érintettekkel Badacsonytomaj polgármestere, Krisztin N. László kötött a 2,4 milliárd forintos turisztikai fejlesztési támogatás terhére fejenként egymillió forint körüli összegekről szóló szerződést az előző önkormányzati választás előtti időszakban, jóllehet az alkalmazottak valós munkát nem végeztek a projektben.

Hartai, aki nemrég bejelentette, hogy júniusban jelölteti magát a városvezetői posztra, azt is elmondta: az önkormányzat ügyvédje kapott megbízást arra, hogy a meggyanúsított alkalmazottakat képviselje a büntetőügyben.

A Közbeszerzési Döntőbizottság 2020-ban pénzbírságot szabott ki az önkormányzatra az uniós támogatás törvénysértő kezelése miatt. Már akkor megállapították, hogy a polgármester 61,7 millió forintot osztott szét szabálytalanul projektmenedzseri tevékenység címén. A pénzből a városházi alkalmazottak mellett az akkori jegyző is részesült, aki a többieknél jóval nagyobb, 5,5 milliós megbízási szerződést írt alá a polgármesterrel.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek