Veszprém irányába tartott egy Toyota személyautó, amikor az autó vezetője észlelte, hogy a távolabbi vasúti átkelőnél már több autó áll a fénysorompó piros jelzésénél.
- Levettem a lábamat a gázról és hagytam kigurulni az autót, emiatt szerencsére nagyobb hely volt az autóm és az előttem haladók között. Néhány másodperccel később a tükörbe nézve láttam, hogy mögöttem érkező autó vezetője nem lassít és belénk fog csapódni. Gázadással próbáltam előre menekülni, de a Skoda belénk ütközött. - monda el a Toyotát vezető férfi. - Az autónk előre lendült, de szerencsére nem ütközött neki az előttünk lévő járműnek. Az egy hónapja vásárolt Toyotában az ország másik felébe utaztak a bentülők, közülük senki sem sérült meg. A Skodát vezető férfi és az autóban elő kisgyermek szintén nem sérült meg, azonban a hátsó ülésen ülő asszony feltehetőleg kitámasztotta magát és az ütközéskor az elsődleges adatok alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos kézsérülést szenvedett. Őt a mentők kórházba szállították. A helyszíni szemle ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom, az irányításba katona segédkezett. Javaslatunk a közlekedőknek: Amennyiben főúton, autóúton, autópályán egy sor végén előreláthatóan lassítaniunk kell, akkor javasoljuk, hogy kapcsolják be az elakadásjelzőt. Ha már a sor végén állnak, akkor pedig javasolt a fékpedál lenyomása is, egészen addig, amíg más jármű át nem veszi az utolsó helyet a sorban. A fényesen világító féklámpák és az elakadásjelző villogása még a kissé fáradtabb sofőrök figyelmét is felhívják arra, hogy fékezniük kell. Amennyiben már érkezett a jármű mögé másik gépkocsi, akkor az elakadásjelzőt ki kell kapcsolni.
Gyorsítással próbálta elkerülni a bajt a Toyota vezetője.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu