Az egyik vétlen sofőr autójának egy hónapon belül kétszer hajtottak neki ugyanabban a kereszteződésben.
Ráfutásos baleset okozott torlódást a 86-os főúton, Balogunyomnál, ezúttal nem a "megszokott" kereszteződésben.
Forgalmi ok miatt állt meg a Szombathely felé tartó kocsisor. Ez jellemzően balra kanyarodásra váró járműveket jelent. Kanyarodósáv hiányában ezek a felezővonalhoz húzódva kénytelenek megállni, amíg a szemből érkezők elhaladnak. A sáv azonban nem elég széles ahhoz, hogy egy kamion, busz vagy furgon biztonságosan elférjen mellettük.
Egy Ford furgont vezető fiatal férfi későn észlelte, hogy előtte nem csak lassítottak, hanem megálltak a járművek. A sofőr az utolsó pillanatban a fékezés mellett még az árok felé kormányozta a járművét, de az ütközést már nem tudta elkerülni.
A Ford nekiütközött az előtte megálló Hyundainak, amit egy BMW-nek lökött.
Információnk szerint mindenki használta a biztonsági övét és senki sem sérült meg a balesetben.
A Hyundai vezetőjétől megtudtuk, hogy a tükörben látta, hogy az érkező jármű nem fog megállni. A férfi elmondta, hogy nemrég vásárolta az autót, ami a magas üléspozíció miatt sokkal jobban megfelelt a derekának, mint az előző gépkocsija. Teljeskörű Cascót is kötött rá, de ebben az esetben az okozó felelősségbiztosítója téríti meg a kárt. Annak örült, hogy a légzsákok nem nyíltak ki, mivel az a legtöbb esetben gazdasági totálkárt is jelent egy balesetnél.
Az úttestet a Magyar Közút munkatársai takarították le. A forgalom rendőri irányítás mellett haladt.
Honda csúszott Lada hátuljába Egyházasrádócnál
Nem sokkal később szintén a 86-os főúton történt baleset, nyolc kilométerre Balogunyomtól.
Szombathely irányába tartott egy Honda személyautó. Egyházasrádóc határában az autót vezető fiatal nő későn észlelte a sávjában álló és balra kanyarodásra váró Lada terepjárót.
A sofőr a fékbe taposott, de a járműve belecsúszott a Ladába, amit több méterrel előbbre lökött. Mivel az okozó gépkocsijában kisbaba is utazott, ezért a helyszínre mentő érkezett, de a csecsemőt nem kellett kórházba szállítani.
A Honda vezetője azt mondta, hogy nem látta a Lada irányjelzőjét, így későn tudatosult benne, hogy a gépkocsi áll.
A Ladát vezető férfi a fejét csóválva mondta, hogy egy hónappal ezelőtt ugyanebben a kereszteződésben egy kisbusz ütközött érintőlegesen a járműve bal oldalával. Akkor is balra kanyarodásra várt, a mögötte érkező viszont az utolsó pillanatban balra tudta kormányozni a kisbuszt és nem ütközött a szemből érkező, éppen elhaladó járművel sem.
A helyszínre körmendi tűzoltók érkeztek, akik az út felszabadításában is segédkeztek. A Lada tulajdonosa egy kalapácsot kért tőlük, hogy mozgásképes állapotba hozza a terepjárót. Egy abroncsra hajolt lemezt kellett visszakalapálni. Bár először a tűzoltók kezdték a munkát, de a sofőr tréfásan méltatlankodott, hogy "
csak koppognak, mint egy harkály
". Ezután elkérte a kalapácsot, hogy majd ő "
odab*sz vele
". Így is tett és akkora erővel sújtott le többször, amekkorával a tűzoltók biztosan nem csaptak volna oda a 30 éves gépkocsinak. A kalapálást végül siker koronázta.
A szombathelyi Zanati úton is ütközött három autó. Személyi sérülés ott sem történt, "csak" anyagi kár keletkezett.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!