Egy magyar régió vezeti az Európai Unió területén rákban elhunytak listáját

A Nyugat-Dunántúl az országon belül némileg kedvezőbb helyzetben van.

A Közép-Dunántúlon volt az egész EU-ban a legtöbb rákos haláleset - írja elemzésében a g7.hu. Az Európai Unióban összesen mintegy 4,5 millió haláleset volt 2016-ban, nagyjából ennek negyedének volt valamilyen rákos betegség a kiváltó oka.

Százezer főre az EU 27 tagállamában átlagosan összesen 257 rákos haláleset jutott. Magyarország összes régiójában, - a Dél-Alföldön, Dél-Dunántúlon, Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon, Közép-Dunántúlon, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon – ennél jóval magasabb, 300 feletti volt a rákos megbetegedés okozta halálesetek aránya.

Százezer főre eső rákos halálesetek az EU NUTS 2 régióiban
Forrás: Eurostat

A legrosszabb adat a Közép-Dunántúlon jelentkezett, ott volt a legtöbb rákos haláleset az egész EU-ban. Egészen pontosan

364 ilyen halálok jutott 100 ezer lakosra a Közép-Dunántúlon.

Az EU listáján a további négy helyen is magyar régió van, ebben a sorrendben: Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Magyarország és Dél-Alföld. a hatodik helyen volt az első nem magyar régió, Horvátország belső, azaz nem tengerparti része.

Uniós regionális lebontásban általánosságban az látszik, hogy a rákos halálozások szempontjából a kelet-európai és balti régiók a leginkább érintettek, ezen belül is leginkább a magyar, horvát, szlovák és lengyel régiók emelkednek ki.

A Közép-Dunántúl mellett szintén kiemelkedően rossz a helyzet Észak-Magyarországon. Ebben a régióban nemcsak a teljes népességre vonatkozó adatok toplistájára fért fel, de

a 65 év alattiak halálozási okait tekintve uniós összehasonításban itt volt a legrosszabb a helyzet 2016-ban.

Ez 100 ezer főre esően 147 halálesetet jelent, ami több mint háromszorosa a legalacsonyabb adatnak, amit Svédország legészakabbi régiójában dokumentáltak (45 haláleset).

A 65 évnél fiatalabbak körében egyébként a rák volt az elsődleges halálozási ok az egész EU-ban, 2016-ban összesen nagyjából 290 ezer halálozás kiváltó oka volt ilyen betegség.

a mellrák és a prosztatarák mellett a tüdőrák (100 ezer főre esően 53 halálesetet) és a végbélrák (100 ezer főre esően 31 halálesetet) volt a leggyakoribb rákos megbetegedés az Európai Unióban.

Előbbi miatt Észak-Alföldön volt az uniós régiók közül a legtöbb haláleset 2016-ban (100 ezer főre esően 99), de az uniós toplista elején a Nyugat-Dunántúl kivételével az összes magyar régió megtalálható Észak-Alföld mögött 100 ezer főre esően 88 és 95 közötti halálesettel.

A magyar régiók a végbélrákos halálozások szempontjából is a lista elején végeztek, Dél-Dunántúlt (100 ezer főre esően 62 haláleset) és Közép-Dunántúlt Nyugat-Szlovákia követte a harmadik helyen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet