A 20 éves férfi 2024 nyarán egy Győr-Moson-Sopron megyei kisvárosban vitatkozott össze a 36 éves sértettel, aki rászólt, hogy autójával a családi házas övezetben túl nagy sebességgel halad.
A vitát követően, nem sokkal később a későbbi vádlott ismét ebben az utcában autózott, járművével, a kocsiban élettársát és annak gyermekét szállította. A vádlott megállt és újra szóváltásba keveredett a sértettel. Ezután visszaült autójába, és azzal úgy indult el, hogy a férfi felé kormányozta a gépkocsit. Aki csak úgy tudta elkerülni, hogy elüsse hogy az úttestről elugrott az út melletti növényzet közé. Ha ezt nem teszi a vádlott elütötte volna.
Az ügyészség kezdeményezte, hogy a bíróság a férfit tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az érdemi döntést az ügyben a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.