Bántalmazták Törley Katalint és a Tanítanék Mozgalom több tagját is Orbán Viktor beszéde közben - írja a HírKlikk.
A a Kölcsey Ferenc Gimnázium korábbi tanára levelében a következőket írta:
„A Tanítanék aktivistáival péntek délelőtt megzavartuk a miniszterelnök uszító beszédét a Múzeumkertnél. A rajongói nem viselték jól, hogy tükröt mutattunk Orbánnak. Először csak lökdöstek és kiabáltak velünk, később már zászlórúddal és kézzel is megütöttek többünket. Engem többször is kurvának neveztek, a legdurvább mégis az volt, amikor egy társunkat nem akarták hagyni békében kimenni a tömegből, még kifelé is megütötték."
"Miközben Orbán Viktor rajongói bennünket lökdöstek és átkoztak a tömegben, a miniszterelnök azt mondta a színpadról, hogy el akarja foglalni Brüsszelt. Két lehetőségünk van: az egyik, hogy hagyjuk neki ezt, és végignézzük a menetelését Brüsszelbe. A másik lehetőség, hogy kiállunk a jövőnkért..."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!