Az egyik útlevélkezelőt úgy érték tetten, hogy az alsónadrágjából 950 eurót halásztak elő - írja az Index. A Központi Főügyészség kedd reggel sajtóközleményt adott ki a hajnali razziáról. Hétfő hajnalban a záhonyi határátkelőt azért kellett lezárni, mert óriási razziát tartottak a már régóta a korrupció fészkének tartott állomáson.
Ennek során 39 házkutatást tartottak, 30 rendőrt hallgattak ki gyanúsítottként, 21 embert vettek őrizetbe. Ezenkívül még a különböző helyszínekről több millió forintot és több ezer eurót foglaltak le az ügyészek. A gyanúsítottak közül többen még a helyszínen beismerő vallomást tettek - írja a lap.
A nyomozás megállapította, hogy a záhonyi határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő rendőrök rutinszerűen követeltek 20-tól 100 euróig terjedő kenőpénzt az áthaladóktól – nyilván azoktól, akiknek volt félnivalójuk egy esetleges ellenőrzésen. A gyakorlatban ez úgy zajlott, hogy az utasok az útlevélbe simítva adták át a pénzt a határrendészeknek, akik azután az alsónadrágjukban – a hölgyek a melltartójukban – rejtették el a bankjegyeket. A határrendészek alkalmanként a vonatkozó szabályoktól eltérően léptettek be, illetve léptettek ki külföldi állampolgárokat.
A mostani akcióval szinte nem maradt ember a záhonyi határrendészeten, aki ne került volna az ügyészség radarjára. Augusztusban a határátkelőhely állományából 11 ember ellen már indult eljárás cigarettacsempészet gyanújával. Júliusban tizennyolc vámost és három civilt fogott el a rendőrség a TEK segítségével.