Két Red Hot Chili Peppers-koncert lesz Budapesten miután az elsőre egy óra alatt minden jegy elfogyott

Engedve a rajongók nyomásának, szeptember 2-án egy második fellépést is bevállalt az világ egyik legnépszerűbb rock zenekara.

Ha nem akarnak lekésni a második fellépésről, akkor ide kattintsanak! Az amerikai rockegyüttes eredetileg csak szeptember 1-én lépett volna fel a budapesti Papp László Sportarénában. A minden elsöprő érdeklődést mi sem példázza jobban, mint az, hogy alig egy óra alatt az összes jegyet elkapkodták. Pénteken reggel kilenckor kezdődött a jegyértékesítés, tízre pedig kész volt a teltház. A Live Nation most meghirdetett egy újabb időpontot: másnap megismétlik a koncertet, amire a legolcsóbb belépő 15 ezer forintba kerül, a legdrágább kiemelt állóért 34 ezer forintot kérnek - írja az Index.

Nyugat.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet