Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Boldogult úrfikorunkban (23.) - Az újságkihordó

Képzeljünk el egy csillagfényes téli hajnalt méteres hóval, amikor alszik a város, autók és élet sehol, de magának a városnak van ilyen alapzaja: lélegzik és szuszog.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újságkihordás nincs és mégis van, úgy van, hogy nincs, illetve teljesen más, mint volt. Boldogult úrfikoromban, amikor másfél évig hordtam az újságot Szombathelyen, pénzt is kerestem, szórakoztam is, megismertem a város másik arcát, s ami a leglényegesebb, nagyon fontos láncszem voltam az információ-áramlásban. Mert képzeljünk el csak egy internet nélküli világot, amelyben, ha valami történt a világ túlsó felén vagy a szomszéd faluban, nem tudta azonmód boldog-boldogtalan, olyan is, akinek nem is kellene, hanem ki kellett várni a másnap reggelt, hogy megírja az újság, egyáltalán, akkoriban még lényeges és izgalommal teli várakozás volt az élet, hogy mit írnak a lapok, vagy épp mit nem.

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

A reggeli újság hozzá tartozott az élethez, kávé mellett, buszon vagy a munkahelyen, de azzal kellett kezdeni. Ebben az áramlásban az újságkihordás lényeges és megbecsült, ugyanakkor sokak által mélyen lenézett pénzkereseti forrás volt, annak ellenére, hogy a tanácselnök-, vagy párttitkár elvtársak ugyanúgy rá voltak szorulva, mint a sarki fűszeres vagy utcaseprő. A magyar újságkihordó az nem az amerikai paperboy volt, aki csak úgy futtában hajigálta a lapokat a pázsitra, hanem gondosan a postaládába helyezte, hogy el ne lopják. Így is ellopták, ma is elviszik, mert nincs lebetonozva. Azzal viszont, hogy a magyar újságos lépcsőházakba járt be, kertekbe hatolt, alulról ismerte meg a világot.

Ilyen is
pinterest.com

Én Szombathelyen emlékeim szerint – mert régen volt - a huszonkettes (vagy huszonhetes) körzetben hordtam az újságot, a Semmelweis, Marx Károly, Nádasdy, Lenin utcákon (kizárólag akkori néven), és megmutatnám fényképen a fáintos újságkihordó biciklim, de olyanról képem nincsen. Egyáltalán, a hőskori újsághordásról nincsenek képek, mintha nem is lett volna ilyen. Ezért kell nekem ilyen külföldi alakokkal illusztrálnom az újságkihordás nemes időtöltését, mert az volt. Akkoriban nem volt minden kiadónak külön kézbesítő részlege, ebből fakadóan az újságos a magyar lappiac teljes spektrumát cipelte a delikvenseknek, viszont nem olyan sokfélét.

Negyven évvel ezelőtt majd minden háztartásba járt a körzetemben Vas Népe, napilapok közül előfordult még a Népsport, a Népszabadság és a Népszava, egészen ritkán Magyar Nemzet. A hetiek közül az én drága olvasóim a Nők Lapját, Ország Világot szerették leginkább, más kiadvány elvétve fordult elő. Megjegyzem, negyven évvel ezelőtt a sokféle lap majdnem ugyanazt írta egyformán, minta ma a KESMA kiadványai, csak ellenkező előjellel. Ilyen értelemben a világ mintha körbefordult volna, csak a régi vágású újságkihordás veszett ki belőle, bennem viszont még megvannak a halvány emlékei. Jó volt. Igaz, télen hideg, de ki törődött azzal, ha fiatal volt.

Olyan is
topdestination

Hajnalban bement az ember az 1-es postára, a pincébe, ahol a fakkjában már várták az újságok úgy, ahogyan a nyomdából megérkeztek. Ezeket belerakta az ember a biciklije tartójába, és kitekert a körzetbe, hogy oszthassa a mindennapit. Kezdetben nehéz volt, amikor minden egyes címhez, házszámhoz, lépcsőházhoz külön ki kellett keresgélni a kis kézbesítő füzetből, kinek mi jár, mit vegyen magához az ember mondjuk egy lépcsőházba hatolva. Aztán azok sötétjében megtalálni a megfelelő ládát sem volt semmi – mert ez nem Amerika –, tehát az első napokban könnyen elmehetett volna az ember kedve az egésztől. De, ha ez nem történt meg, akkor bőséges kárpótlást kaptunk később időben és érzelmekben is.

Nem tudom, mennyi időre volt szükség, hogy minden automatizmussá váljon, amikor az ember már a zsigereiben tudta, kinek mi jár. Egyszer fogadásból a postáról elindulás, kézbesítés, postára visszaérkezés kört egy óra alatt teljesítettem úgy – ami feltétel volt –, hogy másnap ne legyen reklamáció. Nem volt. Soha annyi időm nem volt az életben, mint akkoriban, és Szombathelyt sem szerettem soha annyira, mint akkor. Ma már nem is lehetne. Képzeljünk el egy csillagfényes téli hajnalt méteres hóval, amikor alszik a város, autók és élet sehol, de magának a városnak van ilyen alapzaja, hogy lélegzik és szuszog. Hogy szájtátva álltam akkor nem egyszer, és azóta sem ébredtem fel ebből. Azt, hiszem.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csak Szombathely

Hirdetés