Boldog reggaekarácsonyt!

Ladánybene 27 koncert a szombathelyi moziban, ahol a sok raszta képzeletben rasztaangyalokkal repül és rasztakarácsonyfát díszít Bob Marley mintás üveggömbökkel.

Ahogy egy csepp víz belecsöppen a pohárba, és a többi csepp, ami már ott van körülfolyja, úgy cseppentem bele szombat este én is az emberekbe, akik egy közös, vörös ködfátyolban álltak a színpad felé nézve. Ott éppen a Ladánybene szerelte be a hangszereket, hoztak be gitárt, kongát és mikrofonokat.

Reggiekarácsony a Ladánybenye 27-tel
Reggiekarácsony a Ladánybenye 27-tel

Boldog szülinapot!

Ahogy az első hangok belekeveredtek a fénybe, lötyögős katarzisba estek azok, akik elöl álltak, sodorva magukkal a többieket is. A fiatal raszták, az idősebb raszták, a sapkások, a fejpántosok, a hosszú rasztatincsűek, rövidebb rasztatincsűek, és azok is, akiknek egyenes, és hullámos, és göndör hajuk, összeolvadtak egyetlen érzésbe: Béke!

Jövőre lesz 25 éves a zenekar, ami ugye már csak pár nap – mondta az énekes. Ha a zenekar ember lenne, most fejezné be az egyetemet. Vagy most házasodna össze a barátnőjével – gondoltam magamban. Aztán hátrasétáltam, a kávézó felé, és új távlatok nyíltak meg előttem: Ez a kivetítő eddig is itt volt? Egészen újszerű. Akik hátul állnak inkább, mintsem elöl tomboljanak – és mint tudjuk, ilyenből is sok van – mostantól azok is láthatják a zenekart közelről.

Egészen minifesztivál hangulat

Kihagyva a lökdösődést, az egymás lábára taposást és azt, hogy leöntsék őket sörrel. Ezen a koncerten mondjuk egyiktől sem kellett tartani, de ez általában nem így szokott lenni, így remélem, hogy ez a kivetítős megoldás ezentúl is használatban lesz. Egészen mini-fesztivál hangulata lesz tőle az embernek.

Voltak még gazdát cserélő söröspoharak, még a WC-ben is táncoló lányok, régen-nem-látás után újra ölelések, kábán táncolós-lötyögések és végtelen átéléssel együtt ordított dalszövegek. Másfél óra boldog tántorgás után biztosan tudtam:

kell egy ház, lenn, az óceán partján, majd ha végleg visszavonultam

. Eszembe jutott a szám klipje, és láttam magamat benne, ahogy piros-zöld-sárgára festem a házamat.
Nem csoda, hogy amikor vége lett a koncertnek, mintha álomból ébredtem volna, a vörös fények és a füst eltűnt, az üres söröspoharakból kiálló fekete szívószálak maradtak csak, és én zavart feleszmélés közben tudatomon kívül indultam a kabátomért.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra