Reggel leállt a fűtés Szombathelyen, az oladi városrészben

Több száz lakás maradt egyik pillanatról a másikra fűtés nélkül, a hajnali hőmérséklet odakint -5 fok alatt volt.

Vasárnap kora reggel Szombathelyen az oladi lakótelep több házában is leállt a fűtés, a radiátorok pillanatok alatt kihűltek. Több száz lakás maradt egyik pillanatról a másikra fűtés nélkül, ráadásul a hajnali hőmérséklet odakint -5 fok alatt volt – írja az atv.hu .

A lakók furcsa zajokra ébredtek. Az internetes fórumok alapján több száz lakás maradt fűtés nélkül, a lakók a csövekből hangos csattogást hallottak, majd a víz bugyogását és ezután nem sokkal kihűltek a radiátorok. A javításon kora reggel óta dolgoznak a távhőszolgáltató szakemberei.

Olad, távhő, munka
Facebook

Volt ahol délben már csak 15 fok volt a lakásban. A szolgáltató illetékesét nem értük el, így nem tudtuk meg, hogy a munkálatokkal mikorra végeznek.

Délelőtt a lakások egy részében már sikerült helyreállítani a fűtést, de még sok család várta a meleget. Délután négy órakor a Kodály Zoltán és a Nagy László utcában lakók továbbra is arra panaszkodtak, hogy náluk még mindig hidegek a radiátorok.

Az Olad a mi otthonunk Facebook csoport oldalán arról számolnak be, hogy a Kodály Zoltán utca 24-nél ássák a földet a parkoló autók tövében. Időközben annyit sikerült kiderítenünk, hogy legkésőbb reggelre mindenütt helyre áll a távhőszolgáltatás.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Csak Szombathely