Regőczy Krisztina előbb magányos jégprimadonna volt, majd 1967-től Sallay Andrással jégtáncban versenyzett. 1970-től 1980-ig szerepeltek a magyar jég-válogatottban.
1974-től valamennyi világ- és Európa-bajnokságon az első hat között végeztek.
Pályafutásuk csúcsára 1980-ban érkeztek, amikor a Lake Placid-i téli olimpián ezüstérmesek, a dortmundi világbajnokságon aranyérmesek lettek. Olyan időszakban történt ez, amikor Magyarországon még nem volt fedett műjégpályája. Amatőr pályafutásukat világbajnoki győzelmük után fejezték be.
Krisztina 1980-tól Sallay Andrással az amerikai „Ice Follies” majd a „Holiday on Ice” jégrevü jégtáncosaként turnézott az Egyesült Államokban és Kanadában. 1984-as tényleges visszavonulása után, Bostonban jégtánciskolát nyitott, illetve Európában nemzetközi edzőtáborokat szervezett. Budapesten edzőként a magyar utánpótlás nevelésével is foglalkozott. 1996-tól a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) edzői bizottságának elnöke és jégtánc szakbizottságának vezetője lett.
1999-ben Budapesten „Tornászda és Szépségház” néven fitneszszalont nyitott. 2009-től a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja, valamint a szervezet "Nők a sportban" bizottságának vezetője. 2010 októberében kinevezték a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség műkorcsolya, a jégtánc és a szinkronkorcsolya szakági sportigazgatójának. Legutóbb a „Sztárok a Jégen” zsűritagjaként láthattuk.
A cikk Feiszt György Facebook-oldalán, itt olvasható!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!