Rémhírterjesztésért feljelentették Orbán Viktort

A sor végére küldős kijelentése miatt.

A miniszterelnök múlt hét pénteken azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy csak az oltóponton közlik az oltásra regisztráltakkal, hogy milyen vakcinát tudnak nekik adni. Ezt az EMMI később cáfolta. A Jobbik feljelenti Orbán Viktort rémhírterjesztés vádjával.

A Jobbik közleményében azt írja,  "a kijelentés nemcsak érzéketlen és pökhendi, de egyben rémhírterjesztés is – ami büntetendő cselekmény". Hozzátették, az EMMI cáfolatával Orbán Viktor "kijelentése tehát egyértelműen valótlan, hovatovább alkalmas az emberek dezinformálására, illetve széles körben zavar és nyugtalanság keltésére".

A párt szerint "Orbán Viktornak tisztában kellett lennie azzal, hogy az állítása valótlan", ha pedig kiderül, hogy nem tudott az oltási protokollról és "nem állapítható meg a szándékos elkövetés", akkor "a cselekmény büntetőjogi következményei helyett a politikai következményeit kell viselnie". - írja a Telex .


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek