Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Renault személyautó és MAN teherautó ütközött Szombathelyen

A Renault sofőrjét elvakította a nap.

Szerencsés kimenetelű közlekedési baleset történt a szombathelyi Bocskai István körút és a Semmelweis Ignác utca kereszteződésében. A Bocskai körút felől érkező Renault vezetője az Állj! Elsőbbségadás kötelező! tábla ellenére behajtott a kereszteződésbe és ütközött a neki jobbról érkező MAN teherautó oldalával.

bi7a
TM/Nyugat.hu
A balesetben személyi sérülés nem történt. A helyszínen nagyobb torlódás alakult ki, mivel a Renault a forgalmas kereszteződés közepén állt meg.
bi4a
TM/Nyugat.hu
A balesetet okozó fiatal sofőr kérdésünkre elmondta, hogy a kereszteződésben elnézett balra, ahonnan semmi sem érkezett, majd jobbra nézett, ahol elmondása alapján elvakította a nap, és bár hunyorogva figyelte az utat, de nem látta az érkező teherautót.
bi8a
TM/Nyugat.hu
A sofőr hozzátette, hogy az utastérben csak kis pukkanást hallott és nagyon meglepődött, amikor az autóból kiszállva szembesült azzal, hogy eltűnt az autója orra.
bi5a
TM/Nyugat.hu
A fiatalember elismerte a felelősségét a balesetért és bocsánatot kért a sofőrtől, valamint helyszínelőktől is az okozott kellemetlenségért.

Renault hajtott MAN teherautó oldalába - nap vakította el a sofőrt

TM/Nyugat.hu
TM/Nyugat.hu
TM/Nyugat.hu
TM/Nyugat.hu
TM/Nyugat.hu
TM/Nyugat.hu
TM/Nyugat.hu
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sokkoló

Tovább az oldalra