Május 8-án hétfőn délután Szombathelyre jön Dobrev Klára. Az AGORA MSH-ban tart 16 órakor nagyrendezvényt „Elhozzuk a reményt!” címmel, melynek keretében rendhagyó prezentációval mutatja be az ország helyzetét – derül ki a DK lapunkhoz is eljuttatott közleményéből.
Azt írják, a rendezvényen Nemény András, Szombathely polgármestere is felszólal, és élőben közvetítik majd az egész eseményt a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán.
Mi is ott leszünk, beszámolónkat később olvashatják a Nyugat.hu-n.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!