Rendőri intézkedés közben rosszul lett és meghalt egy férfi Salgótarjánban

Rendőri intézkedés során életét vesztette egy 55 éves férfi szerda reggel Salgótarjánban - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) az MTI-vel.

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya a TEK segítségét kérte egy gyanúsított elfogásához, mert okkal volt feltételezhető, hogy lőfegyvere van. Az intézkedés közben a férfi eszméletét vesztette. A TEK műveleti egységének mentőtisztje azonnal megkezdte ellátását, majd újraélesztését. A gyors és szakszerű beavatkozás ellenére a férfi meghalt - közölte a rendőrség. Hozzátették: az esetet a rendőrség igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálja.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az üggyel kapcsolatban azt közölte, hogy egy ügyészük személyesen vizsgálódott a helyszínen a haláleset ügyében. Az eddigi adatok alapján azt állapították meg, hogy a halál oka egyértelmű, az ügyben rendőri mulasztás nem történt, tehát nem merült fel olyan tény vagy körülmény, amely ügyészségi eljárás megindítását indokolná - írta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló