A rendészeti szakközépiskola első évfolyamán végzettek és a keresztféléves hallgatók közül választották ki azt a 15 diákot, aki augusztus 1-ével elkezdte gyakorlatát a megyében. A hallgatók próbaidős hivatásos állományba kerültek, és tiszthelyettesi kinevezést kaptak. Önálló intézkedésre egyelőre nem jogosultak, feladatukat képzett és gyakorlott rendőrök felügyelete mellett látják el.
A megyei rendőr-főkapitány döntése alapján nyolcan a szombathelyi, hárman a kőszegi kapitányságra kerültek, két-két főt pedig Sárvárra és Celldömölkre neveztek ki.