Frissítés: Előzetesbe került az egyik támadó
A Vas Megyei Főügyészség megkeresésünkre az alábbi tájékoztatást adta az esettel kapcsolatban: "2014. november 21. napján az éjszakai órákban Csákánydoroszlón az igazoltató rendőröket megtámadta egy család több tagja, akik az eljáró rendőröket bántalmazták, egyiküket fojtogatták is. Az elkövetőket őrizetbe vették, akik közül a rendőr-járőrt fojtogató, egyébként különös visszaesőnek minősülő fiatalabb férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte a Szombathelyi Nyomozó Ügyészség, amelyet a Szombathelyi Járásbíróság a mai napon a délutáni órákban elrendelt."Korábban írtuk
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Csákánydoroszló Fő utcáján pénteken este. A rendőrök éppen helyszíneltek, amikor felfigyeltek két instabil, a forgalommal szembe tekerő kerékpárosra, akiket megállítottak. A két ittas férfi ezt rossz néven vette és melegebb éghajlatra küldték a rendőröket, akik erre igazoltatni próbálták az egyre durvább hangot megütő embereket.
-A rendőrök közölték a két személlyel, hogy a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértését megvalósították, ezért elő fogják állítani őket. Ezt követően a két férfi bántalmazni kezdte az intézkedő rendőröket, akik több perces dulakodást követően tudták ártalmatlanná tenni a két személyt, miközben azok egyik családtagja szintén bántalmazta az egyik eljáró rendőrt, más családtagok pedig folyamatosan szidalmazták és fenyegették az eljáró rendőröket - tudtuk meg a rendőrök képviseletét ellátó dr. Szendrő-Németh Tamás ügyvédtől.
A rendőrök erősítést kértek, a "balhé" pedig akkor ért véget, amikor a rendőrök kollégái a helyszínre értek és őrizetbe vették a támadókat. A Vas Megyei Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytat eljárást három személlyel szemben.
A nyugat.hu elment Csákánydoroszlóra, hogy beszéljen azokkal, akik részt vettek a rendőrök szidalmazásában, de a házban, ahonnan a családtagok kiszaladtak csupán két embert találtunk otthon. Egy férfi elmondta, ő aludt, amikor a támadás történt, így nem tud semmit az eseményekről, egy fiatal nő pedig nem akart válaszolni a kérdésekre.
A faluban elterjedt a híre a pénteki esetnek.
-Nem lepődtünk meg, tudván, kiről van szó. Ha ő iszik, akkor mindig ilyen balhés. A sarki kocsmából ment hazafelé és éppen a házuk mellett volt a baleset. Nem ez az első esete, meglepő lenne, ha nem sittelnék le - mondta egy nevét nem vállaló munkás, miután látta, hogy a megrongálódott oszlopot fotózzuk.
Nem sokkal később a faluban egy másik férfinak is megeredt a nyelve, de kérte, hogy az ő nevét se írjuk le, mert nem akarja, hogy a család "megkiabálja" az utcában.
-A legnagyobb baj, hogy holnapután nem azt fogják mondani az emberek, hogy X.Y. hülye volt és nekiment a rendőröknek, hanem azt, hogy a cigányok megtámadták a zsarukat. Én is cigány vagyok, de eszembe nem jutna ilyen. Van munkám és ezen kívül külön munkát is vállalok, hogy a családomnak meg tudjak adni minden fontos dolgot - mondta mérgesen a férfi, aki egy nyári történetet is elmesélt.
-Engem is megállítottak a rendőrök, mert nem volt lámpa a biciklimen és már sötétedett, amikor hazafelé tekertem a vasútról. Kértem őket, hogy ne büntessenek sok pénzre, mert munkából megyek haza, nem a kocsmából, nyugodtan szondázzanak meg, egész nap egy korty alkoholt sem ittam. Erre azt válaszolták, hogy toljam haza a biciklit és legközelebb megbüntetnek, ha lámpa nélkül megyek. Azóta mindig van nálam lámpa. Felszerelni nem szerelem fel, mert lelopják, de ha megyek valahova, akkor kiteszem. Amikor megállítottak eszembe sem jutott, hogy olyanokat mondjak nekik, mint ami itt elhangzott.
Hétfőn délután kerül sor az előzetes tárgyalására, ekkor derül ki, előzetes letartóztatásba kerülnek-e a rendőrökre támadó kerékpárosok?