Razziát tartott a rendőrség egy szombathelyi társasháznál, ahol az elmúlt időszakban többször is megjelentek már a rendőrök.
Csütörtökön ellenőrizték a ház kijáratait, miközben több lakásba is becsengettek és az elmondások alapján az ágyneműtartóba is benéztek.
Az utcán azt beszélték, hogy egy olyan fiatalt kerestek, aki megszökött egy tárgyalásról és egy rendőrt is megütött. Ez utóbbit a rendőrség cáfolta.
Egy körözött fiatalt kerestek a megkeresésben szereplő helyszínen a Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai. Előállítás nem történt. A keresett személy nem bántalmazott rendőrt - válaszolt kérdésünkre Seffer Lilla rendőr őrnagy, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Azt viszont nem sikerült megtudnunk tőle, hogy az idén eddig hány alkalommal intézkedtek a nevezett háztömbnél.
Több lakóval és környékbelivel is beszéltünk, akik egybehangzóan állították, hogy néhány család tagjaival van gond a társasházban. Hangoskodnak, verekednek, kötekednek és vagyon elleni bűncselekmények is köthetők hozzájuk, illetve többen konkrétan drogot is említettek.
Érkeznek idegenek, akik alig pár percet töltenek el a házban és távoznak. Na, vajon ők mit kereshetnek erre? Pár éve egy ismerten drogot használó férfi a templom előtti padon halt meg, előtte ő is a házban járt. Lakik ott egy fiatal, nagyhangú lány is, akinek több balhéban is szerepe lehetett. Délután még úgy vásárol, mint egy cserfes tizenéves, egy órával később meg már csorgó nyállal, eszméletlenül fekszik a fal tövében, a többiek meg biztonságos helyre húzzák, mint ha mi sem történt volna - magyarázta egy környéken lakó férfi.
Sok normális ember lakik ott, sajnálom őket, nyugodtabb életet érdemelnének. Azoknak, akiknek több év sem elég a beilleszkedésre és a békés együttélésre, építhetnének egy tanyát a városon kívül, hogy legyen fedél a fejük felett és így legfeljebb egymást terrorizálhatnák. A felszabadult belvárosi lakásokba meg örömmel beköltöznének olyanok, akik dolgoznak és elfogadják az együttélés szabályait és nem azon agyalnának unalmukban, hogy mit lehetne még megrongálni, elpusztítani a lakókörnyezetükben.
Egy idősebb asszony is hozzászólt, ő is kiemelte, hogy néhány család keseríti meg az ott lakók életét. Nyáron sokszor volt ordibálás, verekedés. Ha a rendőrök elvisznek valakit, akkor néhány óra múlva visszatér, mint ha mi sem történt volna. A lépcsőházat is érdemes megnézni, több helyen látható az értelmetlen vandalizmus nyoma. Ököllel beütött levélszekrényajtók, leszaggatott szigetelés, ürüléknyomok, falfirkák. Volt olyan falrész, amit az egyik ottlakó férfi kijavított, de nem sokkal később valamelyik vandál "visszaállította" a rongálódást.
Tudom, hogy nem a rendőrökön múlik, hogy kit engednek ki és kit nem az előállítottak közül, de határozottabb és erőteljesebb fellépést várunk el azokkal szemben, akik nem képesek felfogni, hogy ez egy társasház és nem egy dühöngő. Azt gondolom, hogy ha kiemelnének néhány hangadót, elcsípnék a drogdílereket és leültetnék őket, akkor talán a családtagjaik is lehiggadnának, mert felfognák, hogy tétje van a tetteiknek. Ezzel mindenki nyerne, mármint azok közül, akik normális városi életet szeretnének élni - fejtette ki egy férfi, aki hozzátette, hogy szeretné, ha nem derülne ki, hogy ezt ő mondta, mert attól tart, hogy atrocitás érné miatta.
Egy olvasónk jelzése alapján nem sokkal a razzia után több rendőrautó érkezett a Markusovszky kórház gyermekosztályához is. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a két esetnek van-e köze egymáshoz.
A napokban egy interjút is közlünk majd, amiben egy szülő meséli el, hogyan csúszott le a rossz társaságba került gyermeke néhány hónapon belül a drogoknak és az ahhoz szükséges pénz törvénytelen megszerzésének köszönhetően és a történet néhány szereplője szintén a cikkünkben említett házhoz köthető.