Egy feladatról visszatérő géppár vezére váratlanul áttért a magyar nyelvű rádiólevelezésre, ami akkor szokott történni, ha a repülőgépnek komoly meghibásodása van - írja az esetet nyilvánosságra hozó Jetfly.
Hiba helyett azonban a PUMA 11 a reptér felett átrepülve a levegőből kérte meg kedvese kezét, aki az toronyirányítóként épp szolgálatban volt.
Az első sokk után a válasz „affirmative” volt, ami a repülésben igent jelent.
Ez és címlapképünk is illusztráció
honvedelem.hu
A szakportál azt írja a Gripen folytatta feladatát, besorolt a leszálláshoz, miközben a légi és földi személyzet, a szolgálatok gratuláltak a párnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.