„Május 10-én, nagyjából 5:40 körül egy férfi autójával kihajtott a szombathelyi McDonald’s mögötti parkolóból a Thököly Imre utcára, ahol nekiment egy parkoló autónak, amelyet az ütközés ereje egy másik kocsinak lökött” – kezdte történetét olvasónk.
A szemtanú szerint a sofőr és utasa ezután kiszálltak az autóból, és megpróbálták eltüntetni a helyszínről a sérült járművet, csakhogy az már alig működött. Végül a férfi állítólag végigtolta a törött autót a Thököly utcán, majd elhajtott. Az olvasó azt is írta, hogy a sofőrön látszott az ittasság.
Az ügyben megkerestük a Szombathelyi Rendőrkapitányság-ot, akik válaszukban közölték: május 10-én a kora reggeli órákban valóban egy anyagi kárral végződött közlekedési balesethez riasztották az egyenruhásokat.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy férfi személygépkocsival haladt a Thököly Imre utcában a Hunyadi János utca felől a Rákóczi Ferenc utca irányába, amikor nekiütközött egy kijelölt parkolóhelyen álló autónak. A parkoló jármű az ütközés következtében egy másik autónak csapódott.
A sofőr a helyszínt elhagyta, azonban később elfogták. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért további mintavételre előállították.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben.