A házaspárnak egy fiú és egy lány gyereke van, mindketten gyermekkorúak még. A környéken lakók szerint a két ember italozó életmódot folytatott és már máskor is verekedtek, volt amikor még a lakás ablakát is kitörték közben.
A mostani eset is vitával kezdődött az éjszaka folyamán, amikor mindketten már a pohár fenekére néztek. A vita verekedéssé fajult, ezután szúrta meg a férfi a nőt késsel. Az eset után úgy tudjuk, hogy annyira részegek voltak, hogy egyszerűen lefeküdtek aludni. Információink szerint reggel 9 óta táján egy a lakásba érkező családtag hívta a mentőket, akik életveszélyes sérülésekkel szállították a nőt kórházba, ahol több műtéten esett át tüdő-, és májsérülése miatt, de még mindig életveszélyben van. A késelés helyszínére több rendőrautó és nyomozók is érkeztek, férfit ezután a szombathelyi rendőrök vitték el bilincsben.