Aszódon már hagyomány, hogy félévente köszöntik a település újszülöttjeit, illetve azokat a születésnaposokat, akik 70, 80 vagy 90 évesek lettek. Az aktuális ünnepséget november 14-én, pénteken tartották a helyi Csengey Gusztáv Általános Iskolában, melynek házigazdája Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia fideszes polgármester volt, vendégként pedig meghívták Rétvári Bence - szintén fideszes - országgyűlési képviselőt is. A politikus pedig egy nem mindennapi ajándékkal lepte meg az ünnepelteket:
egy saját arcképével ellátott teakeverékkel, amelynek "Bence kedvenc teakeveréke" nevet adta
- írja a Telex.
Ezen meglepetés mellett már el is törpül, hogy a részvevők egy emléklapot, valamint egy Aszódon levásárolható 15 ezer forintos utalványt is kaptak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!