Rétvári: novemberben húsz százalékkal emelik az ápolók, szakdolgozók fizetését

A bizonyos ötszázezren felül – állítólag.

Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi dolgozók számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden Maglódon.

Magyarországon 68,6 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő orvosok száma és megfeleződött az ilyet kérő ápolóké is. Az orvosi egyetemeken 30-50 százalékkal többen végeznek, mint egy évtizede, ezért a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma 34 ezerről 39 ezerre emelkedett - fűzte hozzá.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek