Riasztást adtak ki Vas megye egy részére is - az enyhülésre még várni kell pár napot

Szerda estig viharos szél várható a Dunántúlon és az északkeleti országrészben.

Egy ciklonnak köszönhetjük a télies fordulatot, mely a következő napokban is alaposan felforgatja az időjárást - írja előrejelzésében a Kiderül.hu. Borongós, hideg napok állnak előttünk, akár havas eső is lehet. A hétvégén azonban már lassú enyhülés kezdődik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ma reggeli előrejelzése szerint az északi, északnyugati szelet kísérő legerősebb széllökések jellemzően

60-80 km/h között várhatók.

A szél tartósan szerda estétől mérséklődik.

met.hu

Ráadásul az eső mellett havas eső, illetve a magasabban fekvő területeken tapadó hó is hullhat. A csapadékzóna azonban fokozatosan gyengül és szerda délelőtt a keleti országrészre szorul vissza, így további, érdemi hótakaró már nem várható - tették hozzá a meteorológusok.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás