"A Szombathelyi Erdészeti Zrt. által kezelt Káld-Hidegkúti vadászterületen 2020. január 4-én, 5-én, 8-án, illetve 11-én és 12-én állományszabályozó nagyvad vadászatot tart Társaságunk, mely érinti a térségben haladó Kéktúra útvonalat is. Kérjük a Tisztelt Erdőlátogatókat, hogy a fent megjelölt időpontban a Farkaserdő területét, beleértve a Kéktúra útvonalat is, szíveskedjenek elkerülni!" - figyelmeztet a társaság. Azt már mi tesszük hozzá, hogy az érintett terület a 84-es főút közelében található, így az arra közlekedők fokozott óvatossággal közlekedjenek. (Bár, ahogyan azt sokszor leírtuk már, nincs biztonságos sebesség vadbaleset ellen, de minél nagyobb egy jármű sebessége, annál nagyobb a személyi sérülés esélye.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!