A Republikánus Párt magyar idő szerint pénteken hajnalban véget ért jelölőgyűlésén állt először pódiumra Donald Trump egykori elnök, mióta múlt héten egy 20 éves merénylő egyik gyűlésén megpróbált végezni vele. Trump szerint élete pár centiméteren múlt, de szerinte az isteni gondviselés megmentette. Beszédében emellett kijelölte mozgalma élére utódját J.D. Vance személyében, illetve azt ígérte, ha megválasztják, minden amerikai elnöke lesz - írta az Index.
Az ellene irányuló merényletről azt mondta, most először és utoljára beszél róla, mert túl fájdalmas élmény neki.
A korábbi elnök szerint amiatt maradt életben, mert épp a lövés pillanatában fordította el a fejét, hogy a gyűlésén kivetített adatokra ránézzen, majd amikor érezte, hogy vérzik a füle, rögtön a földre bukott.
"Rögtön tudtam, hogy ez nagyon komoly, hogy támadás alatt állunk" – fogalmazott Trump, aki emiatt rögtön a földre vetette magát, miközben a titkosszolgálat ügynökei körbevették őt, akiknek ezúton is megköszönte bátor munkájukat. Elmondása szerint biztonságban érezte magát, mert szerinte Isten is az ő oldalán áll.
A titkosszolgálat mellett megköszönte a tömegnek is a bátorságát.