A legutóbbi városi közgyűlésen Szorgos munka, a végén kemény vita a keménydrogról 2013. October 31. 08:44 folyt egy kisebb vita erről, Gyebrovszki János kifogásolta, hogy a Szent Márton Év előkészítése kapcsán a város még zárdafestésre is ad pénzt, eközben hiába kérik, nem segítenek egy súlyos, mozgásképtelen betegnek.
Ha egynek adnak, akkor mindenkinek kell?
A vita hevében az ügyet nem sikerült kibogoznunk, ezért később kerestük meg a képviselőt, mesélje már el, miről is van szó. A Szent Flórián krt. egyik lakásában él egy szklerózis multiplexben szenvedő beteg, aki a lépcsőházhoz vezető magas lépcső miatt nem tud közlekedni, annyi kellene csak, hogy a lépcső mellé építsenek egy rámpát.
Ennek érdekében szólalt fel a képviselő a közgyűlésben, ám segítséget nem kapott. Később elmondta, hogy megkereste ezzel a hivatal városfejlesztési osztályát is, ám nekik nincs önállóan felhasználható pénzkeretük. Mivel tagja a szociális bizottságnak, ott is előhozta az ügyet, de – mint mondta – a bizottság kormánypárti tagjaitól nem kapott segítséget.
Volt, aki azzal utasította vissza a kérést, hogy ha egy valakinek adnak, akkor mindenkinek kell, volt, aki azt kérdezte, miért nem valamelyik egyesülethez fordul - mesélte. Gyebrovszki szerint mindez felháborító akkor, amikor játszi könnyedséggel döntenek milliókról, milliárdokról.
A Karitász gyorsan intézkedett
Aztán mégis érkezett segítség, mégpedig a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásztól. Tuczainé Régvári Marietta igazgató vállalta, hogy kifizetik a költségeket. Gyebrovszki azt mondja, gyorsan ment a dolog, ő árajánlatot kért, a városháza illetékes irodája is gyorsan kiadta a szükséges engedélyt, és a héten már el is kezdődött a munka, ami a jövő hét elejére be is fejeződik.
A képviselő megjegyezte, hogy ez jelenti a szolidaritást, a segítőkészséget, a városvezetők viselkedésén pedig fel van háborodva, hiszen a városfejlesztési bizottság a költségvetésen belül átcsoportosíthatta volna ezt a 300 ezer forintot. Megjegyezte, hogy már korábban elvették az egyéni képviselői keretet, ami korábban fejenként egymillió volt, és éppen ilyen célokat szolgált.
Akkor azt az ígéretet kapták, hogy a városfejlesztési bizottságnál lesz számukra fejenként félmilliós keret erre, de az idén ezt már a kormánypárti képviselők elköltötték, az ellenzékieknek nem maradt. Példának hozta fel a Szent Gellért utcai buszmegállók ügyét, ahol ötmillió kellene ahhoz, hogy a megállókban naponta megforduló 500-600 embernek ne kelljen várakozás közben elviselni az esőt és a szelet.