Ma hirdettek ítéletet a romagyilkosságok néven elhíresült gyilkosságsorozat elkövetői – írja az origo. A bíróság szerint Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlott bűnös, emberölésben tettes, társtettes, bűnsegéd; rablásban társtettes, lőfegyverrel való visszaélésben társtettes, bűneiket bűnszervezetben követték el, ezért ítélték őket életfogytig tartó fegyházbüntetésre.
Gyereket is öltek
A negyedrendű vádlott, a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt a bíróság bűnszervezetben elkövetett emberölés bűnsegédjeként ítélte 13 év fegyházra. Ahogy a másik három elítélt, úgy ő sem bocsátható feltételesen szabadlábra, de az eddigi börtönéveket beszámítják a büntetésébe.
Frissítés (15:53): Nem jogerős a romagyilkosságok ügyében kiszabott három tényleges életfogytiglan és a 13 éves fegyházbüntetés, miután a vádlottak és az ügyész fellebbezett a Budapest Környéki Törvényszéken kedden kihirdetett elsőfokú ítélet ellen.
Az ügyész a három tényleges életfogytiglant tudomásul vette, ám a negyedrendű Csontos István esetében kiszabott 13 éves fegyházbüntetés ellen súlyosítás érdekében fellebbezett.
A vádlottak kivétel nélkül fellebbeztek, részben hatályon kívül helyezés, új elsőfokú eljárás, részben pedig felmentés érdekében. Így mind a négy vádlott vonatkozásában másodfokon, várhatóan a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd a romagyilkosságok büntetőpere.
Az elsőfokú bíróság az ítélethirdetést követően döntött arról is, hogy a másodfokú határozat meghozataláig meghosszabbítja mind a négy vádlott előzetes letartóztatását.
A vád szerint a négy férfi 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadt fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben azok a felgyújtott házukból menekültek.
Álmában lőtték le
Kislétán egy 13 éves lányát egyedül nevelő asszonyt végeztek ki sörétes puskával otthonában, éjjel álmában. Életveszélyesen meglőtt kislánya testébe másfél száz sörétszem fúródott.
A rendőrség sokáig hiába kereste az elkövetőket, és egy ideig nem is kezelte etnikai indíttatású támadássorozatként az eseteket. A kislétai támadás után 100 millió forint nyomravezetői díjat tűztek ki. 2009 augusztusában Sólyom László akkori köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy robbanásveszélyes a helyzet, a romák megvédése pedig becsületbeli ügy. Két héttel később fogták el a négy feltételezett elkövetőt a rendőrök.