Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Roma kirekesztés és zsidófesztivál – két fogás, egy teríték

Ma déltájban, a tolerancia jegyében egy nagyon rendben lévő csirkés és kuszkuszos zsidó egytálétellel feldobott sajtótájékoztatón jártunk. A helyszín Szombathely, a Bernstein Béla Kulturális Központ, ahol két kisebbségi programsorozat került egy közös nagy terítékre: a szombathelyi zsidó és a roma tolerancia fesztivál.

De addig is, míg a sajtótájékoztatóra vártunk, a nagyteremben belehallgattunk az ott zajló interaktív előadásba. Abba, miként vitatkozik két roma srác a szombathelyi, informatika szakos középiskolásokkal.

Miért szülnek, és miért nem dolgoznak inkább a romák?

A szituáció, ahogy a téma is, roppant izgalmas: előkerülnek azok a sztereotípiák, amikkel a cigányságot lépten-nyomon megbélyegezzük: a megélhetési bűnözés, miért kell annyi gyereket szülni, a romák szegregációja, a munkakerülés, szóval sokféle kérdés. A két, láthatóan felkészült, saját tapasztalatokat is megosztó roma fiatal hiteles, nem kioktatni akarnak, csak mesélnek, kérdéseket fogalmaznak meg, amiket nem akarnak feltétlenül megválaszolni, hanem csak gondolkodtatni szeretnének.

Fiatalok - romák és nem romák
Fiatalok - romák és nem romák
Bonyhádi Zoltán

Magam is hátrahőkölök, mennyire nincsenek képben a fiatalok. Fogalmuk sincs arról, mit jelent például az a szó, hogy „szegregáció”, és hogyan jelenik meg ez a fogalom a mindennapokban. Elképzelni sem tudják, miért van az, hogy a roma fiataloknak csak egy töredéke tanul tovább, miért nem járnak ők is főiskolára-egyetemre. Mert nem szeretnek tanulni? Vagy miért nem dolgoznak inkább?

Az egyik roma srác erre elmeséli, az ő egyik lánytestvére kereskedelmi szakközépiskolát végzett, mindig is jó tanuló volt, az érettségi után jelentkezett OKJ-s képzésekre is, de dolgozni szeretett volna. Három évig nem kapott semmilyen munkát, esélye sem volt arra, hogy kiközvetítsék. Olyan sötét a haja, hogy nincs festék, amivel megváltoztathatná a színét, lerí róla származása. Bár a vitát - amit a Centropa Alapítvány és az Uccu Alapítvány szervezett, és egy újszerű pedagógia módszert szemléltetett - tovább is elhallgattam volna, várt bennünket a sajtótájékoztató, így odébbálltunk.

Roma tolerancia és zsidófesztivál

Ami a lényeg: november 10-17. között rendezik meg Szombathelyen azt a Zsidó Fesztivált, mely idén több ponton is összekapcsolódik a Roma Kulturális és Tolerancia Fesztivállal. És amiben hangsúlyt kap az a sokszínűség, ami Vas megyében is fellelhető a zsidóság és a romák révén. Lesz zene, gasztronómia és képzőművészet, együtt is, külön is.

Grünwald Zsolt és Márkus Sándor hitközségi elnök
Grünwald Zsolt és Márkus Sándor hitközségi elnök
Bonyhádi Zoltán

Ahogy Márkus Sándor hitközségi elnök elmondta, korábban, a büki holocaust-emlékű állítása kapcsán merült fel először a roma és a zsidó együttgondolkodás, de a mostani programsorozat ötlete Murai Gábor egyetemi tanáré volt. Ő hozta be az idei zsidó fesztivál programjai közé a roma toleranciafesztivált. A zsidó hét egyébként nyolc napos lesz. Idén semmilyen pályázaton nem sikerült a hitközségnek nyernie, így helyi erők adományaiból szervezik meg.

Kimozgató programok

A fesztivál hivatalos megnyitója vasárnap 10:00 órakor a Szombathelyi Zsidó Hitközség – Bernstein Béla Kulturális Központ I. emeleti előterében lesz. Amikor is Dallos László, szombathelyi fotóművész "Önretró" című kiállítása nyílik.

Sok más mellett izgalmas programnak ígérkezik még november 12. kedden (16:00 órakor) a „Séta a szombathelyi zsidóság múltjában” címmel egy tényleges séta, Mayer László levéltárossal és Márkus Sándorral, akik az egykori gettó helyszínein vezetnek végig.

A mi városunkban: Soha! Kulturális programok a tolerancia jegyében

elnevezésű rendezvény - amelyről külön sajtótájékoztatót tartanak majd - a Weöres Sándor Színházban, november 15. pénteken, 14 órától kerül megrendezésre.

Sajtóebéd a Bernstein Béla Kulturális Központban
Sajtóebéd a Bernstein Béla Kulturális Központban
Bonyhádi Zoltán

Jövő hét csütörtökön az Őszi Zsidó esték sorozatának következő állomásaként Katona Attila egyetemi docens A "Jampec-farsang"-tól a pogromig. Vas megye, Szombathely 1919 címmel tart előadást. November 17-én, vasárnap pedig a hitközség Imaházában 11 órától a zsidó és a keresztény barokk zene találkozásának lehetünk fültanúi. Az eisenstadti Joseph Haydn Conservatoire diákjainak és tanárainak előadásában Gara István, a Szombathelyi Zsidó Hitközség kántora is közreműködik. Ez lesz egyébként az első alkalom, amikor a remek akusztikájú szombathelyi imaház egy koncertnek szolgál majd helyszínéül. A szombathelyi zsidó fesztivál rendezvényei egyébként ingyenesek. Részleteket pedig itt talál.

Zsidók, romák és magyarok egy körasztalnál

És végezetül, ami a történetben a legszebb: a zsidó hitközség egykori kártyaszobájában, a nagy körasztalnál, újságírók, a zsidó hitközség tagjai és a roma kisebbségi vezetők közös asztalnál ebédeltek. És közben azon diskuráltak, hogy paradicsomos babosrépa vajon roma étel-e vagy szimplán csak zalai. Mert jövő héten, folytatásként a romák látják majd vendégül ugyanezt az asztaltársaságot, és ők is valami autentikus fogással készülnek…

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra