Ronaldo ellen ítélt a bíróság a nemi erőszak-ügyben

Az egykori tanárnő azzal vádolja a focistát, hogy 2009-ben egy átbulizott éjszaka végén egy hotelszobában megerőszakolta őt.

Helyt adva Kathryn Mayorga keresetének, a döntés értelmében a feleknek november 30-ig kell megejteniük az egyeztetést, de ez igazából majd az ügyvédekre vár, azaz az ötszörös aranylabdás portugál sztár aligha fog szembenézni az egykori tanárnővel, aki azzal vádolja őt, hogy 2009-ben egy átbulizott éjszaka végén egy hotelszobában megerőszakolta őt.

A novemberi egyeztetés után pedig decemberben már a tárgyalóteremben találkoznak az érintett felek. A legújabb kereset szerint Mayorga nagyjából 200 ezer dollárt követel a sztárfocistától fájdalomdíjként. Mayorga azt is állítja, hogy a történtek után, amikor Ronaldo ügyvédeitől átvett 375 ezer dollárt, nem volt mentálisan a legjobb formában, poszt-traumás stresszben szenvedett a történtek után.

Ronaldo kezdettől fogva tagadja, hogy megtörtént volna, amit Kathryn Mayorga állít, és szimpla hazugságnak nevezte a nő által elmondottakat. - írja az atv.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek