Újabb rongálás történt a szombathelyi Derkovits lakótelepen: megrongálták a Szűrcsapó utca 24. mögötti kültéri fitneszpark információs tábláját, valamint a Váci Mihály utcai orvosi rendelő mellett található játszótér új kerítését. A károkról Horváth Soma alpolgármester, a városrész egyik önkormányzati képviselője számolt be közösségi oldalán.
A politikus két fotót is közzétett, és azt írta: különösen elszomorítónak tartja, hogy vannak, akik „abban lelik örömüket, hogy mások munkáját és a közösség közös értékeit rombolják”.
Hozzátette: a szükséges javítások megtörténnek, az ügyben pedig egyeztetett a rendőrséggel és a Városrendészettel is. Kérte a terület gyakoribb ellenőrzését, hogy nagyobb eséllyel lehessen tetten érni az elkövetőket.
A megelőzésben szerinte a lakóközösség szerepe is kiemelten fontos. Arra kérte a városrészben élőket, hogy figyeljenek környezetükre, és ha gyanús tevékenységet látnak, jelezzék az illetékes hatóságoknak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!