Rovernek hajtott az előző VW Söpte közelében

Autó előzésébe kezdett egy VW Golf vezetője és gyakorlatilag belehúzta a kormányt a szemből érkező Rover bal elejébe. Mindkét autó az árokban kötött ki.

Szerencsés kimenetelű baleset történt vasárnap este Szombathely és Söpte között, zuhogó esőben. Egy VW Golf tartott Söpte irányába, amikor feltehetőleg előzés miatt áttért a szemközti sávba és érintőlegesen ütközött egy Szombathely felé tartó Roverrel. Mindkét autó a felázott árokba csapódott. A mentőknek a hat érintettből senkit nem kellett kórházba szállítaniuk, de a Rover vezetőjének arcát több helyen megvágta az ütközéskor berobbanó üveg.

Rovernek hajtott egy VW Golf Söpte közelében
A Roverben négyen utaztak
Tánczos Mihály
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

-

Szombathely felé tartottunk, amikor megláttam a szemből érkező autó lámpáját, amint felénk lódult. Már semmit nem tudtam csinálni, a bal első keréknél ütközött az autónknak. Berobbantak a légzsákok, a nagy füsttől nem is láttam, merre sodródunk. Még egy nagy rántásra emlékszem, amikor az árok oldaláról visszapattantunk

- mondta a Rovert vezető férfi, aki feleségével és két gyermekével tartott Szombathelyre.

Rovernek hajtott egy VW Golf Söpte közelében
A balesetet okozó VW Golf
Tánczos Mihály

Úgy tudjuk, a VW férfi vezetője először nem ismerte el, hogy ő okozta a balesetet, de később jobb belátásra tért. Az ő autójában rajta kívül még egy ember utazott. Szerencse a balesetben, hogy a két jármű nem frontálisan ütközött.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló