Ingerküszöbünk folyamatos eltolódása ma már evidanciaként kezelt jelenség. Mosolyogva tekintünk vissza a tizenhárom évvel ezelőtt forgatott Big Brotherre, amelyben az első kamera előtti dugás lezajlott a hazai valóságshow-k történetében, óriási hullámokat verve a sajtóban és a magyar városok buszmegállóiban, munkahelyein és iskolapadjaiban. Később ez már nem volt elég, jöttek a durvább egymásnak ugrasztások, a rettegtető feladatok a vadonba ledobott celebeknek, az undorító koktélok itatása, majd a pszichológiai megalázás, ha már a testi para nem volt elég a nézettség felpaskolására.
Hogy ez a tendencia nem magyar jelenség, annak talán az eddigi legkegyetlenebb fokmérője az a weboldal, ami ijesztően hamar lett népszerű az internetes mémek szülőszobáinak tartott Reddit és a 4chan fórumain. És ha már így esett, mi is megnéztük, mi ez, mégiscsak sokat látott, láncidegekkel bíró újságírók vagyunk. Ez fogadott:
Magamat nem tartom olyasvalakinek, akinek hamar felkavarható a gyomra. Gond nélkül végignézem, ahogy beszúrják a tűt az alkaromba vérvételkor, gyerekkoromban simán ásítoztam a falusi disznóölésen a műsort végignézve, sosem fogtam még be a szemem egyetlen film egyik letaglózó jelenete alatt sem, és örömmel fogyasztottam már akkurátusan megsütött ízeltlábúakat is. A Run The Gauntlet (nagyjából: "Fusd a vesszőt") nevű oldal - amit most azért sem linkelünk ide - azonban egészen hamar lecsapta a biztosítékot, én pedig
szapora szívveréssel és a fojtogató "szar ember vagyok" érzéssel álltam fel a monitor elől.
Az oldalon ugyanis videókat indíthatunk el egymás után. De csak akkor, miután az egyiket már végignéztük. Nem pörgethetünk bele, nem léphetünk előre, bele kell állni. Viszont olyan videókról beszélünk, amik közül ha csak egy is jön szembe egy nap, már szét tudja gyilkolni az ember közérzetét: brutálisak, sokkolók, gusztustalanok, fájdalmasak. Így kezdődik a sor:
Alig telt el öt perc, de az utcai késelős jelenetnél már egy üres doboznak éreztem magam. Ott pedig megálltam, amikor a következő videó leírásában az állt, hogy itt márpedig egy kisgyereken fog átmenni a vonat Mumbaiban.
És ez még csak az easy, azaz könnyű szint volt a bizarr próbatételben.
És odáig még nem is jutottam el, amivel a Daily Beast cikke kezdődik: amikor egy menekülőművésznek nem sikerül kimenekülnie egy vízzel teli kádból, amelyben összebilincselte magát. A feje a víz alatt van. Bizony, a videók lépésről lépésre keményebbek.
Szédelegve és megkönnyebbülten zártam be az oldalt, olyan érzéssel, mint akiről egy tíztonnás vasbetontömböt emelnek le, de még enyhén kába a nyomástól. Átfutott rajtam a hideglelés, amikor belegondoltam, hogy ezt emberek végigcsinálják, és ki tudja, vajon milyen szörnyűségek lehetnek a "hard" fokozatnál.
A Daily Beast cikke szerint ennek ellenére vagy ezzel együtt a Run The Gauntlet 900 ezer felhasználónál tart, és 6,9 millió oldalmegtekintést sepert már be magának.
Vagyis ijesztő a projekt népszerűsége.
Eleve, már a megszületése eléggé ködös. A mögötte álló webfejlesztő, aki magát csak G-nek nevezi, azt mondta a lap kérdésére: egy megrendelő azzal kereste fel, hogy kéne egy oldal, fokozatosan nyomasztóbb videókkal. Aminek a végén az ember felállhat, mondván,
már mindent látott
, és ezzel érzéketlenné vált a legkíméletlenebb internetes tartalmakra is. A megrendelő azonban végül hátat fordított, G viszont befejezte, amit elkezdett. Többször abbahagyta menet közben, de végül bevette a gyomra. Bevallása szerint egy kísérletnek indult, de nem bírt végül leszakadni róla.Miután szétszórta a linkeket az online fórumokban, ledöbbent a hirtelen jött népszerűségen. És azon is, hogy bár a nézők többsége amerikai, nem szívesen vallják be, hogy nézik a szájtot - ellentétben a thaiföldi felhasználókkal, akik simán rányomnak a "like" gombra.
A Daily Beast felkeresett pár fórumozót is azzal, hogy mi az, ami ennyire vonzó a sokkolásos kihívásban. A válaszok meghökkentőek: van, aki a horrorfilmek izgalmát akarja ismét érezni, más pedig azt mondta, hogy szüksége van erre a sokkfaktorra az egyébként szürke mindennapjaiban.
Magunkat edzzük a szörnyűségekkel
A traumákkal és függőségekkel foglalkozó dr. Carl Shubs azt mondta a lapnak, ebben valójában nincs semmi meglepő: a felkavaró kontentre mutatkozó igény az emberi természet része.
Az embereket vonzza az, ami új, ami más, még akkor is, ha ez visszataszító. Van ebben valami vonzó számunkra.
A szakember szerint a véres, durva videók nézésével magunkat edzzük, mintegy felkészülve arra, ha valami tényleg súlyos történne az életünkben. Ugyanis szeretjük úgy érezni, hogy a kezünkben tartjuk a dolgokat. Nem véletlen, hogy az egyik legnépszerűbb amerikai tévéműsor arról szól, hogy emberek mások balul elsült családi videóin mulatnak.Az oldal üzemeltetője, G azt mondja, érdekes volt belelesni az emberi természetbe (van egy olyan szekció, ahol videókat nézhetünk a videókat nézők reakcióiról), de hamarosan eladja az egész cehhet, mert félelmetes, hogy sokan mennyire okésnak tartják, hogy végigcsinálják a tesztet.
Talán már épp elég ilyet láttak.
