A Haladás VSE sakkozója, Rapport Richárd ugyan még csak 14 éves, de fiatal kora ellenére már megkapta a Junior Prima és a legeredményesebb ifjúsági sakkozónak odaítélt Lindner díjat is. A fiatal tehetség 4 évesen tanult meg sakkozni és még alsó tagozatos általános iskolás volt, amikor elkezdett intenzíven edzeni.
Hamar kiderült, hogy átlagon felüli teljesítményre képes és a Sakk Diákolimpia, a Rapidbajnokság után a korcsoportos bajnoki címet is megszerezte. 2008-ban a nyílt magyar bajnokságon pedig már a felnőttek között is második lett. Számos nemzetközi viadalon nyerte el a legjobb ifjúsági sakkozónak kitűzött díjat, majd sikerrel mutatkozott be a felnőtt válogatottban is.
2009-ben nemzetközi mester, majd Lékó Péter és Polgár Judit korrekordját is megdöntve kevesebb mint 14 évesen (13 év 11 hónap és 6 naposan) lett a nemzetközi nagymesteri cím birtokosa. Ekkor teljesítette fantasztikus eredménnyel az ehhez szükséges 3 nagymesteri normát. Így az örökranglistán a világon az 5. helyen, míg korosztályában a világranglistán az 1. helyen áll.
A legközelebbi mérföldkőnek számító páros mérkőzését Balogh Csaba nemzetközi nagymesterrel játssza, aki 2006-tól a magyar sakkolimpiai csapat tagja. A 8 fordulós - FIDE szabályok szerint játszott - összecsapásra a két fiatal tehetség között január elején, Szombathelyen kerül sor.
Rapportra a Wienerberger Téglaipari Zrt. csapata is felfigyelt, akik eldöntötték, hogy a következő három évben 3,5 millió forinttal támogatják a sakkozót.
– Minden egyes forint, amely hozzájárul Ricsi céljaihoz és fejlődéséhez egy-egy építőkő. Vállalatunk fontosnak tartja a tehetségek gondozását és emellett a nagycsaládosokra is különösen tekintettel figyel, emiatt esett a választásunk Rapport Ricsire. A 14 éves Ricsi karrierje akár egy építkezéssel is párhuzamba hozható, már letette az alapokat, ahhoz pedig, hogy felnőttként is elérje a céljait, minden egyes építőkőre, támogatásra szüksége van. Mi ebben nyújtunk segítséget a családnak, Ricsinek, hogy álmai valóra válhassanak és egyszer sakkvilágbajnok lehessen – mondta Bencze Norbert, a Wienerberger gazdasági igazgatója.