Meghalt Sára Sándor, a magyar filmművészet meghatározó alakja

Az operatőr, rendező 86 éves volt.

Meghalt Sára Sándor, operatőr, rendező, a magyar filmművészet meghatározó alakja - írja az Index.

A Kossuth-nagydíjjal és Balázs Béla-díjjal, valamint a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Sára Sándor több mint harminc filmet jegyez operatőrként, és szintén több mint harminc filmet rendezőként. Operatőrként Leggyakrabban Kósa Ferenccel és Szabó Istvánnal dolgozott együtt.

Sára Sándor
Koszticsák Szilárd / MTI

Legismertebb operatőri munkái: Sodrásban (1963), Tízezer nap (1965), Ítélet (1970), Szinbád (1971), Budapesti mesék (1976), Orpheus és Eurydiké (1985).

Rendezői munkái közül kiemelkedik a Feldobott kő (1968), 80 huszár (1978), A magyar nők a gulágon (1992), A vád (1996). Filmjeit több mint ötven országban vetítették, és több nemzetközi elismeréssel is díjazták.

Sára Sándor a Pest megyei Turán született 1933-ban, 1957-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

1993-tól hét éven keresztül volt a Duna Televízió főigazgatója, majd elnöke, egyik alapítója a Balázs Béla Stúdiónak is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra