A rendőrök egy embercsempésszel és három határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Vas megyében - írja a Police.hu
A rendőrök 2021. június 4-én 5 óra 30 perc és 2021. június 4-én 17 óra 30 perc között egy embercsempésszel szemben intézkedtek, aki három illegális bevándorlót szállított gépjárművében, Vas megyében.
A járőrök a 87-es számú főúton, Szombathely külterületén állítottak meg egy magyar rendszámú gépjárművet, amelyet egy magyar állampolgár vezetett.
A gépkocsiban három férfi utazott, akik szír állampolgárnak mondták magukat. A rendőri intézkedés során sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A sofőrrel szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője, vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható - hívja fel a figyelmet a közlemény.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!