Némileg megszeppenve ült a szép számú újságíróhad a karneváliroda kiállítótermében, ugyanis két világháborús gépfegyver csöve meredt az előkészített asztalra és széksorra. Amikor aztán az egyik szervező megkérdezte, csinálhat-e egy rólunk egy csoportképet, szinte menekülésre fogtuk a dolgot. Ha már képet is akarnak emlékbe…
Ismét Varázsfuvola
Persze, azért nem volt ilyen éles a helyzet, hiszen éppen az idei karnevál néhány újdonságát jelentették be szépen, sorban. A gépfegyverek másik végénél Puskás Tivadar polgármester, Lazáry Viktor alpolgármester, Mérei Tamás, a karneváli alapítvány kuratóriumának elnöke és Szommer Ildikó fesztiváligazgató foglalt helyet, és tartott szóval minket, jó ideig.
Közel hat oldalas a sajtótájékoztató anyaga, így inkább a változásokra hegyeznénk most ki a lényeget. Talán a legfontosabb: augusztus 26-28-ig tart az idei karnevál, ám a kísérőrendezvények miatt ez jó egy hétre meghosszabbodik. A karneváli első rendezvénye ugyanis Mozart: Varázsfuvola c. operája lesz az Iseumban.
Ennek vannak hagyományai, ahogyan a polgármester felidézte, 1964-ben mutatták be itt először az operát, utoljára pedig 12 éve. És most megint, ami nem könnyű feladat, mármint technikailag, hiszen a szintekre osztott Iseumban ki kell építeni a színpadot, zenekari árkot, ezer nézőt befogadni tudó nézőteret, stb.
Szombathelyi polgári családról szól a karneválszínház…
A darabot egyébként Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója rendezi, az egyik főszerepet a világhírű Miklósa Erika énekli, aki szabadidejének egy részét áldozza erre a célra. Három előadás lesz, 19-én, 21-én és 23-án este nyolckor, esőnap mindig a következő nap. Az átlag jegyár ötezer forint lesz, persze, lehet ennél valamivel olcsóbb és drágább jegyet is kapni majd.
A harmadik előadást a Duna Televízió élőben közvetíti, másrészt egy EU-projekt segítségével a visegrádi országokban biztosan, de több uniós országban is várhatóan, a köztereken felállított óriáskivetőtök lesz élőben látható a Varázsfuvola.
És akkor a karneválszínház. Az idén nem történelmi darabot mutatnak, hiszen a darabra pályázatot írtak ki, a választás Lőrinczy Attila: Könnyű préda c. művére esett, amely a mai Szombathelyen játszódik, és egy polgári család életébe nyújt betekintést. A főbb szerepekben Udvaros Dorottyát, Hollósi Frigyest, Jordán Tamást, Orosz Róbertet, Lázár Katit láthatjuk. A darabot nyolc alkalommal adják elő a megyeháza udvarán, először aug. 19-én, utoljára 27-én, szombaton. Minden nap 18 órakor kezdődnek az előadások, kivéve az utolsó szombatot, amikor kettő lesz.
Végre Sörtér…
És akkor nézzük az egyéb változásokat. A régi helyszínek megmaradnak, de lesz költözés is. Így a Fórum színpad a Városháza elől átköltözik a Főtér túlsó végére, a volt Centrum áruház elé, ahol az egyéb programokkor is van a nagyszínpad. A Keleti Bazár a VAOSZ udvarból a Savaria mozi felújított árkádjai alá kerül, a Cafe Frei török kávézóvá változik. A Borok utcája marad ugyan a régi helyén, de ismét nagyszínpadot kap a körforgalom környékén.
Új helyszínek is lesznek, természetesen az Iseum az egyik, ahol mesterségek bemutatója, kincskereső, ókori játékok várják a családokat. Lesz Sörtér is, mégpedig az ISIS irodaház mögötti parkoló területén, vagyis közel a Borok utcájához. A Sörtér persze a sörről szól majd, (végre) és különlegességeket is csapolnak, Szommer Ildikó ezek közül a köles sört említette meg.
Ahogyan már írtuk, a többi helyszín a megszokott, de frissített kínálattal megmarad, így lesz Történelmi Témapark a Ferences-kertben, Mediterrán-udvar, Borok utcája, Művészetek utcája, stb. És lesz jelmezes felvonulás is, egyszer péntek (aug. 26.) délután hatkor, szombaton este nyolckor pedig a fáklyás felvonulás következik.
Diadalív és istenszobrok
Puskás Tivadar megemlítette, hogy a karneváli alapítvány új kuratóriuma felé azt az elvárást fogalmazták meg, hogy a sikeres és értékes programok megtartásával igyekezzenek új elemekkel is bővíteni a látnivalók sorát. Mérei Tamás sorolta is ezeket, így lesz diadalív a Thököly utcában, a Külsikátor magasságában. A 10 méter széles, 7,5 méter magas diadalív kilátóként is működik majd.
És a karneváli helyszíneken, azok jellegéhez igazodva istenszobrokat helyeznek el, így Hermes, Venus, Apollo, Isis, Mars, Bacchus, Jupiter és Minerva faragott képmásaival szembesülhetünk majd. A Főtéren egy Vesta-templom mását építik fel, amely a karnevál máglyáját őrzi majd.
Persze, lehetnek helyszínek, de fellépők is kellenek. Teljes listát még nem tudtak adni a szervezők, csupán néhány név: Muzsikás együttes, Balkan Fanatic, Macho Swing, Herczku Ági, Nikola Parov, Gohemian Betyars, Egy Kiss Erzsi Zene, Bognár Szilvia és az ETNOÉ, a David Klezmer Quintet. Tényleg csak néhány név.
Csak kártyával lehet majd fizetni…
A karnevál költségvetését most 113 millióra teszik, ebből 35 millió az önkormányzati támogatás, 4 millió pályázati bevétel. Ennél a tételnél Szommer Ildikó megjegyezte, a korábbi években a Nemzeti Kulturális Alaptól 15-16 milliót kaptak, az idén viszont ki sem tudták írni a pályázatot, egy másik forrásból sikerült a 4 milliót elnyerni. Pályáztak egy EU-s programra is, de azon magyar pályázat nem nyert, egyébként is csak fővárosokat támogattak. (Bukaresttől Párizsig – ahogyan Mérei Tamás halkan megjegyezte.)
A szponzoroktól 20 millióra számítanak, de még tartanak a tárgyalások, nincs végleges összeg. És 32 millióra teszik a saját bevételt, persze, jelenleg ez is csak kalkuláció. Az viszont biztos, hogy nem lesz fizetős a Savaria Karnevál, nem lesz lezárva a belváros.
És még egy jelentősebb változás: bevezetik a karnevál kártyát. Ami azt jelenti, hogy a karneváli helyszíneken, vendéglátóhelyeken csak ezzel a kártyával lehet majd fizetni. Ettől rövidebb sorban állásokat várnak, hiszen a kártyát leolvasni sem kell, csak odaérinteni a terminálhoz, amely tizedmásodperc alatt levonja a fogyasztás értékét és mutatja az egyenleget. A kártya feltölthető, megvásárolni és feltölteni a karneváli infópontokon és a karneválirodában lehet majd.
Tehát nagyjából így néz majd ki a megújult Savaria Karnevál. A részletes programot a karnevál honlapján lehet majd megnézni, már ha fel lesz töltve, Jelenleg még nincs, de semmi baj, bő két hónap van még addig.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!