2018-ban nulla forint bevétele volt a Savaria nagyszállóra vételi ajánlatot tett cégnek

A szerdai rendkívüli közgyűlés anyagából sok minden kiderül.

Ma (péntek) reggel végre megjelent Szombathely hivatalos oldalán a január 22-i rendkívüli közgyűlés anyaga. Mint tegnap (csütörtök) írtuk Nem valószínű, hogy a szombathelyi önkormányzat megveszi a Savaria nagyszállót 2020. January 16. 14:38 , ezen az ülésen döntenek a képviselők arról, hogy az önkormányzat - élve elővásárlási jogával - megvásárolja-e a Savaria nagyszállót az ajánlatot tévő vevő előtt.

VB
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Jelentős csavar az ügyben, hogy az ajánlattevő cég 100 millió forinttal többet ajánlott az épületért, mint amennyiért azt meghirdették. Ami furcsa, hiszen - tekintettel a korábbi licitek sikertelenségére - jó eséllyel a meghirdetett áron is megvehetné.

A vevő adatai is kiderülnek

Ahogyan tegnap írtuk, az önkormányzat a vevő által ajánlott áron, azaz 100 millióval a meghirdetett ár felett vásárolhatná meg a nagyszállót. Az előterjesztésből kiderülnek a pontos számok is: a vevő és az eladó 470 millió 400 ezer forint + áfa (bruttó közel 600 millió forint) vételárról kötött szerződést. Az eladó által meghirdetett minimálár nettó 355 millió forint volt.

Így az önkormányzat most nettó 470 millió 400 ezer forintért (+áfa) vehetné meg az épületet a minimálisan kért nettó 355 millió forint helyett.

Az anyagból kiderülnek a vételi ajánlatot tett cég adatai. A Krosnow Property Kft. székhelye Budapesten van, egy békéscsabai magánszemély a tulajdonosa. A kft-t 2014-ben alapították 3 millió forint alaptőkével, ami érdekes, hogy a Ceginformacio.hu adatai szerint

a 2018-as évet nulla forint bevétellel zárták.

Egészen pontosan volt 68 millió egyéb bevételük, de ezek a bevételek nem tartoznak a működésből származó bevételek, nem lehet őket pénzügyi jellegűnek ítélni. Ilyen például, ha elad a cég egy ingatlant. A 2018-as mérlegük így is mínusz 3 millió forinttal zárt.

A tavalyi év adatai később lesznek elérhetőek, de a cégnek most sincs bejelentett alkalmazottja.

Mindezek után érthető, ha a városvezetés információszerzésről és a vevővel való tárgyalásról beszélt az év elején A városnak van pénze megvenni a Savaria Szállót, de a helyzet bonyolultabb 2020. January 06. 14:31 .

Két lehetőség közül kell választani

A szerdai rendkívüli közgyűlésre készült anyag egyébként két határozati javaslatot tartalmaz.

  • Az egyik arról szól, hogy az önkormányzat nem él az elővásárlási joggal
  • A másik pedig arról, hogy az önkormányzat, élve az elővásárlási joggal 470 millió 400 ezer forint + áfa (bruttó 597 millió 408 ezer forint) vételárért megvásárolja a Savaria nagyszállót.
  • A képviselőknek ezen két lehetőség közül kell választaniuk szerdán.

    Frissítés:

    Egyik olvasónk hozzászólásában felhívta a figyelmet, hogy a cég részleges mérlegadataiban az egyéb bevételnél (ami sok minden lehet, immateriális javak, tárgyi eszközök értékesítése, behajthatatlan követelések stb.) 68.203.000 forint van feltüntetve, míg az egyéb kiadásoknák 63.461.000 forint. Az év végi eredménye: 2 millió 954 ezer forint veszteség.

    Mindez természetesen árnyalja valamelyest a képet, de a lényegen - ahogy olvasónk is írja - nem nagyon változtat.

    Annál is inkább, mert a mérlegből az is kitűnik, a cégnek egyetlen alkalmazottja sem volt a tavalyi évben, ami nem döntő tényező, de mindenképpen további kérdőjeleket vet fel.

    Remélhetően a képviselők bővelkednek további információkban.

    J.A.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet