Teljesen felszívódott a Savaria Nagyszálló titokzatos vevője, úgy tűnik, az üzlet sem jött létre

Az önkormányzat is vizsgálódik az ügyben, ahol százmillióval akarták megemelni a szálló árát.

A járvány kitörése előtt jóformán hetente írtunk egy beszámolót a Savaria Szálló körüli mizéria aktuális helyzetéről. A helyzet azonban úgy hozta, hogy a történelem lomhán forgó fogaskerekei fordultak egy nagyot, s hirtelen minden eddig fontosnak tűnő dolog valamelyest a feledésbe merült, a figyelem most a járványra összpontosul.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Hasonlóképpen volt ez a Nagyszálló zavaros történetével is, ám ez még nem azt jelenti, hogy már nem is fontos a téma. Sőt éppen most talán még fontosabb az ikonikus épület körmére nézni néha, mert a zűrzavarban még könnyebb elsiklani fontos részletek fölött, melyek nélkül később képtelenség lesz kibogozni a gazdátlanul maradt szálló kusza történetét.

Múlt hét közepén neki is láttam, hogy felvegyem a fonalat, s kérdezősködjek egy sort. E-mailt írtam a szombathelyi önkormányzatnak, valamint a CÉL-ORG Kft.-nek, melyben részletes kérdéssort fogalmaztam meg. Kíváncsi voltam, vajon létre jött-e a tranzakció a vevő és az eladó közt, fel lehet-e egyáltalán venni a kapcsolatot az ajánlattevő céggel, és ha nem, az önkormányzat milyen lépéseket kíván tenni az ügy felgöngyölítésében.

Egy be nem teljesült kampányígéret

De ennyire ne szaladjunk előre. Kezdjük azzal, hogy az Éljen Szombathely! egyik kampányígérete volt a 2019-es önkormányzati választásokon, hogy ha bizalmat szavaz nekik a város, megvásárolják a 2005 óta pusztulásnak indult épületet.

Bonyhádi Zoltán

Az Éljen Szombathely! megnyerte a választásokat, de a szállóra tett ígéretük betartásában nem várt komplikációk léptek fel. A Savaria Szálló megvásárlására ugyanis érkezett egy pályázat, melyet a budapesti székhelyű Krosnow Property Kft. nyújtott be.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az önkormányzat akkor nem élt elővásárlási jogával, ugyanis a cég 100 millió forinttal többet ajánlott a szállóért, mint amennyi a meghirdetett ár volt. A Savaria Szálló értékét így felverték nettó 470 millió 400 ezerre.

Az önkormányzatnak bejegyzett elővásárlási joga van, ami azt jelenti, hogy érvényes pályázat esetén is megvásárolhatja a szállót, de csak azon az áron, amennyit a nyertes pályázat írója tett. Eszerint a Krosnow Property Kft.-vel szemben előnyt élvez a város, de csak ha megfizeti a felsrófolt árat. Nemény András szerint ez már csak azért sem lett volna célszerű lépés, mivel szerinte az ajánlat mögött nem volt valós szándék.

Komoly kérdés, hogy az ajánlattevő cég működik-e egyáltalán?

A január 22-ei rendkívüli közgyűlés anyagából az is kiderült, mire alapozza a polgármester ezt a feltevést. Az említett cég 2018-as mérlege szerint nem volt jelentős bevétele, amiből feltételezhető, hogy a vételi szerződésben foglalt, több mint 470 millió forintos összeget sem tudná kifizetni.

Nemény András a január 22-i rendkívüli közgyűlésen
Józing Antal

A városvezetés visszalépése a választási ígéretétől azonnal politikai visszhangot generált. A szombathelyi Fidesz lecsapott a lehetőségre, hogy hazugnak és megbízhatatlannak nevezze a polgármestert.

Hova tűntek az ügy résztvevői?

Az önkormányzattal váltott e-mailekből kiderült, hogy a szálló eladását is bonyolító felszámoló cég, a CÉL-ORG Kft. is felszívódott. A szálló jelenlegi tulajdonosa, az IGN Zrt. és a vételi ajánlatot tevő Krosnow Property Kft. nem köteles tájékoztatni az önkormányzatot az adás-vétel menetéről, így Nemény András abban sem lehet biztos, hogy nem történt meg a tranzakció.

Ugyanakkor komolyan feltételezhetjük, hogy nem jött létre az üzlet, ugyanis a fizetésre kiszabott 60 napos határidő már február 18-án lejárt, de azóta sincs hír a szálló-bizniszről. Az e-mailből az is kiderül, hogy Nemény András február 27-én kereste meg Dr. Koller Mihály Dávidot, a Savaria Szálló felszámolóbiztosát, hogy adjon tájékoztatást a jogügyletről, de válasz azóta sem érkezett.

E-mailen és telefonon keresztül is próbáltam elérni a CÉL-ORG Kft.-t, de levelemre nem válaszoltak, a telefont pedig nem veszik fel.

A Savaria Szálló
Garai Antal Atom

Nem állítom, hogy szándékosan nem reagálnak, ugyanis a koronavírus miatt számos cég hibernálta magát. Nem lenne egyedi eset, hogy egy cég átmenetileg nem reagál. Így viszont nincs kinek feltenni az érdemi kérdéseket.

A legvalószínűbb forgatókönyv az, mely szerint a szálló árának felverése céljából tett 100 millióval nagyobb ajánlatot egy olyan cég, mely papíron igen, de a jelek szerint technikailag nem, vagy csak alig működik.

Nemény András meg fogja vizsgálni az ügyet

Az önkormányzat jegyzője arról tájékoztatott, hogy Nemény András a 2/2020. (I.22.) Kgy. számú határozat értelmében meg fogja vizsgálni a jogügylet meghiúsulásához fűződő esetleges jogkövetkezményeket, és meg fogja tenni az ezek nyomán szükségessé váló intézkedéseket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet