Egy oxfordi fiúkórus adja elő Shakira egyik dalát, ráadásul zenekari kíséret nélkül. Az énekesnő is odavan értük.
Az oxfordi acapella fiúkórus gondolt egy merészet, feldolgozták a kolumbiai énekesnő Hips Don’t Lie című klipjét, és leforgatták saját videójukat. A fiúk még Shakira csipőmozgását is leutánozták. Mindezt jótékonyságból, egy gyermek hospice alapítvány számára gyűjtenek adományokat.
A videó épp sikerei csúcsán van, a youtube-on már 1,3 millióan látták, és maga Shakira is felhívta rá a figyelmet a Twitteren. Érdemes megnézni, tényleg zseniális. Alatta pedig az eredeti, összehasonlítási alapként.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!