Sikeresen szerepeltek a Pingvinek Ausztriában

Ezüstérmet szereztek a szombathelyi fiatalok az osztrák U13-as görhoki bajnokságban.

Idén először nevezett be a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub az osztrák U13-as korosztály részére megrendezett görhoki bajnokságba. Négy osztrák csapat mellett a szombathelyi alakulat fiataljai is részt vettek a hat fordulós küzdelmekben. Az már korábban körvonalazódott, hogy a vasi csapat az első helyek valamelyikén végezhet, hiszen szépen gyűjtögették a győzelmeket.

A Stagersbachban rendezett zárófordulóban a szombathelyi hokisok alacsony létszámmal, ráadásul kapusuk nélkül álltak ki. Az első találkozón így is magabiztosan diadalmaskodtak, de a második – mindent eldöntő – mérkőzésre már elfogyott az energia, és kiegyenlített első félidő után végül a bécsi csapat nyert. A Szombathelyi Pingvinek így a második helyet szerezték meg.

Sikeresen szerepeltek a Pingvinek Ausztriában
Nyugat.hu

A csapat névsora: Tóth Dominik, Galambos Benjamin, Horváth Zsombor, Geosits Levente, Szántó Olivér, Nagy Dusán, Nagy Máté, Vámos Boldizsár, Galambos Martin, Soós Levente, Zelevics Gergő, Barancsi Zoltán és Lajtai Levente.
Edzők: Csergő István, Sipos Pál és Jávorics Gábor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport