Magyar csalókat és trollfarmokat is érzékenyen érinthet a SIMCARTEL művelet

A nemzetközi rendőrségi akcióban egy 40 ezer SIM kártyát használó, Európában legalább 2 milliárd forintos kárt okozó gépparkra és az azt üzemeltető személyekre csaptak le Lettországban. Magyarországi csalásokhoz is használhatták az infrastruktúrát. Videón mutatjuk a rajtaütést és a videóban mutatunk magyar adathalász bejegyzéseket is, ahol a naiv, könnyen átverhető emberekre vadásznak a kiberbűnözők.

A SIMCARTEL fedőnevű akcióban a lett rendőrség – az Europol, valamint osztrák és észt hatóságok közreműködésével – több mint ezerkétszáz SIM-box eszközt és mintegy negyvenezer aktív SIM-kártyát foglalt le 2025. október 10-én.

A hálózat lehetővé tette, hogy a bűnözők álnéven online fiókokat, trollfarmokat hozzanak létre, több ország telefonszámait felhasználva. Ezeket a fiókokat hamis hirdetésekhez, befektetési csalásokhoz és különböző internetes átverésekhez használták és politikai machinációkban is szerepe lehetett, az úgynevezett véleményvezérek mondandójának támogatásában, nem létező emberek szájába adva az egyetértő üzeneteket.

A szolgáltatást hirdető oldalak már elérhetetlenek
TM/Nyugat.hu

Videó-összeállításunk végén magyar vonatkozású adathalász bejegyzéseket is mutatunk, amelyekkel a hiszékeny embereket "gyűjtik be" a csalók. Egy egyszerű "Gratulálok!", vagy "Ámen!" hozzászólás az ilyen mesterséges intelligenciával előállított posztoknál jelzés a csalóknak, hogy érdemes próbálkozniuk az illetőnél.

Az Omega egység betört a jól jövedelmező SIM-farmra Forrás: Valsts Policija
TM/Nyugat.hu

Részletek a videóban hallhatók.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló