Simicska Lajos elvileg szinte minden érdemi üzleti érdekeltségétől megválik, és ismeretlen áron eladja ezeket régi üzlettársának, Nyerges Zsoltnak, írja az Index, egy közleményre hivatkozva.
Idézik:
Dr. Nyerges Zsolt megvásárolja dr. Simicska Lajos és családja saját és közös tulajdonában lévő építőipari, mezőgazdasági, média- és közterületi reklámpiaci, illetve vagyonkezelői üzleti érdekeltségeit. A kivásárlásra annak figyelembevételével kerül sor, hogy dr. Nyerges Zsolt az érintett cégek egy részében tulajdonostárs, mások irányításában pedig vezető tisztségviselőként vett részt. A szükséges versenyhivatali eljárásokat a Gazdasági Versenyhivatal eljárásrendjének megfelelően megindítjuk.
A vételár és a szerződések tartalma üzleti titok lesz, ezeket később sem hozták nyilvánosságra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!