Sínekre lépett egy férfi Székesfehérváron, a mozdonyvezető már nem tudott mit tenni

Elhunyt egy férfi, akit elgázolt egy vasúti szerelvény szombaton, Székesfehérváron – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Sebestyén Mária elmondta, hogy a Székesfehérvár-Komárom között menetrend szerint közlekedő vonat a Bakony utcai átjárótól száz méterre gázolta el a gyalogost. A 46 éves férfi a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a műszaki mentést a megyeszékhely hivatásos tűzoltói végzik.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek