Öt éve hallgatott el a Sláger rádió, itt vannak újra az utolsó percek

Nosztalgiázzunk kicsit! Már öt éve, hogy elhallgatott a Sláger, amely a kétezres évek elejének legmeghatározóbb rádiója volt.

- Tudjátok, hogy este mi történik?
- Mindenki elmegy a kurva anyjába!

Ez a kis párbeszéd napra pontosan öt éve, 2009. november 18-án tíz óra előtt pár perccel hangzottak el, a Sláger rádió utolsó reggeli műsorában, a Bumerángban. A párbeszédben elhangzó kérdést a programigazgató, Bolla Zsolt tette fel, az emóciókban hiányt nem szenvedő választ pedig a műsor egyik emblematikus figurája, Bochkor Gábor adta amúgy. Érdemes megnézni az alábbi videót, sajátos hangulata van.

A trió egyébként a megszűnt sláger helyén indított Neo FM-en folytatta a műsort 2012-ig. A nagy hármasból egyértelműen Bochkor Gábor volt a legnépszerűbb, később próbálkozott újságkiadással, most Music FM-en és a TV2-n is vezet műsort. A trió másik két tagja sem tűnt el teljesen: Voga János és Boros Lajos még ma is rádiózik, műsoraikat okostelefonon lehet hallgatni reggelente, valamint adásokat készítenek kisebb rádiók számára. Többek között a Nyugat rádióban is hallani őket hétköznap délutánonként! Volt a műsornak egy szombathelyi kötődésű kollégája is, méghozzá Bokor Tibor, aki Bryan néven tűnt Cikkmegosztás 2013. November 01. 15:28 fel reggelente.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű