A Smidt Múzeum is beáll a sorba - már állványozzák felfelé

Mielőtt bárki bármit gondolna, a szombathelyi belvárosi felújítási projektek következő állomásaként ezt a muzeális értékű épületet is felújítják a nyárban. Mert tudják: megújul a szemben lévő Kormányhivatal, valamint a közelben a (lassan volt) Brenner János Iskola épülete.

  • A Smidt Múzeum előreláthatólag november közepéig zárva tart.
  • A tető- és a homlokzati felújítás 33.494.000,- forintba kerül.
  • A hírről a fenntartó Savaria Múzeum és a polgármester tartott helyszíni sajtótájékoztatót, ahol előzményként megtudhattuk, hogy az NKA még 2013 szeptemberében pályázati felhívást tett közzé a műemléképületek állagmegóvásának, felújításának, a műtárgyak restaurálásának támogatására. A Smidt Múzeum fenntartója erre pályázott, méghozzá a Hollán Ernő utcai múzeumi épület tető- és homlokzatfelújításra.

    Elkezdődik a Smidt Múzeum felújítása
    Elkezdődik a Smidt Múzeum felújítása
    Vágvölgyi Bálint

    Az NKA 11,5 millió forint támogatást ítélt oda a felújításra, a teljes külső rekonstrukció azonban 33,5 millió forintba kerül. A hiányzó 2/3 részt az önkormányzat saját zsebből állja majd. A munkálatokat a szombathelyi Tempo Kft. végzi el.

    A tényleges homlokzati és tetőfelújítást művészettörténeti kutatás, faldiagnosztikai, faanyagvédelmi szakértői vizsgálat előzte meg. Egyébként erre azért is volt nagy szükség, mert az épület pincéjében található egy fontos középkori lelet, a szombathelyi várfal egy darabja.

    Elkezdődik a Smidt múzeum felújítása
    Csapláros Andrea, múzeumi igazgató és Puskás Tivadar, polgármester a sajtótájékoztatón
    Vágvölgyi Bálint

    A felújításokkal előreláthatólag október 29-éig végeznek, aztán novembertől a megújult múzeum az állandó tárlatai mellett egy nagyszabású első világháborús kiállításnak is helyet ad.

    A mostani átalakítások része, hogy a Smidt Múzeum pincéjéből, míg nem késő, az ott raktározott műtárgyakat átviszik a Mátyás király utcai körforgalomnál található Derkovits-ház professzionális (kutatásra is alkalmas) raktárába. A tervek szerint külön pályáznak majd ezen tárgyaknak restaurálására is.

    A Smidt Múzeum épületének története

    A Hollán Ernő utca 2. számú ház Szombathely egyik legrégibb épülete, műemlék.

    Az épület története kapcsolódik Vas megye és Szombathely város kultúrtörténetéhez és oktatásügyéhez. A polgárság régóta sürgette egy gimnázium létesítését. Zichy Ferenc, győri püspök 1772-ben Mária Terézia jóváhagyásával megalapította, és püspöki várának telkén felépíttette az egyemeletes iskolát, a gimnázium épületét. 1773-ban a helyi viszonylatban palotaszámba menő épület a középkori vár egyik sarokbástyájára és a K-Ny-i várfalakhoz tartozó kazamaták egy részére épült. A kezdetben négy-, majd hatosztályos iskolában ferences rendi, majd világi papok, később premontrei szerzetesek tanítottak. 1894-ig hat tanteremben és egy rajzteremben folyt az oktatás. Ekkor épült fel a Széchenyi utcában a jelenlegi premontrei gimnázium, és itt folyt tovább a tanítás.

    Elkezdődik a Smidt múzeum felújítása
    Elkezdődik a Smidt múzeum felújítása
    Vágvölgyi Bálint

    Az utóbbi száz esztendőben a Hollán Ernő utca 2. számú épületben működött a római katolikus egyházmegyei, majd Martineum nyomda, cserkészotthon, különféle egyházi egyesületek, gyógypedagógiai általános iskola. Az 1968-as év fordulópontot jelentett. Ekkor kezdődött meg az épületnek múzeum céljára történő átalakítása, mely 1971-ig tartott.

    Forrás: http://smidtmuzeum.hu/smidt-muzeum/az-epulet-tortenete/

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet